Káčer: Ne engedjük, hogy a történelmünk legsötétebb fejezete megismétlődjön

Rastislav Káčer

A gyűlöletbeszéd, a diszkrimináció és az antiszemitizmus ma is beférkőzik közénk. Ne engedjük, hogy a történelmünk legsötétebb fejezete megismétlődjön – jelentette ki Rastislav Káčer külügyminiszter a Szlovákiából az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba szállított zsidók első deportációjának 81. évfordulóján.

A szlovák diplomácia vezetője történelmünk egyik legsötétebb fejezetének minősítette az akkori történéseket, és emlékeztetett, hogy a szlovákiai holokauszt tragédiája nem ezzel a szállítással kezdődött, és nem is ezzel ért véget.

„A holokauszt tragédiáját az akkori ludák rezsim indította el a társadalom megosztásával. Az állami propaganda által táplált szisztematikus kampány volt, ami az emberi természet legalapvetőbb ösztöneit és elítélendő árnyalatait gerjesztette. Az előítéletek, a diszkrimináció, az antiszemitizmus és a gyűlöletbeszéd még ma is beférkőzik közénk” – jelentette ki.

Szerinte a társadalom ma is megosztott, párbeszédet folytatni pedig egyre nehezebb. „És pontosan ilyen helyzetben találnak termékeny talajra az összeesküvés-elméletek és a hamis propaganda” – szögezte le.

Emlékeztetett, a szlovák állampolgárok deportálása és kivégzésük is a „hazaszeretetet” és az ország iránti állítólagos szeretetet fitogtató kormányzati rezsim védnöksége alatt és áldásával történtek. Káčer felszólította az embereket, hogy ismerjék fel a gyűlöletbeszéd veszélyét és azt, hogy az emberiség elleni bűncselekmények gyakran szavakkal kezdődnek. „Ne maradjunk csendben, ne kövessük el újra ugyanazokat a hibákat. Ne higgyük azoknak, akik állandóan hazudnak, és céltáblává teszik a különbözőségeket vagy a kisebbségeket” – fűzte hozzá.

Az első deportációból, amely alkalmából ezer fiatal nőt és lányt hurcoltak el Kelet-Szlovákiából, mindössze húszan maradtak életben. Az első szállítási hullám 1942 októberéig tartott. A második Szlovákia megszállása és a Szlovák Nemzeti Felkelés leverése után kezdődött, és 1945 márciusáig tartott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?