Javulóban az ország helyzete

Pozsony |

<p>Egyre kevésbé érződik a 2009-es pénzügyi válság hatása. A gazdasági növekedés már megmutatkozik az emberek pénztárcáján is. Ezt igazolja a Barometer Cetelem felmérése, amely szerint az unió lakosságának 35 százaléka idén növelni akarja kiadásait.&nbsp;</p>

Az unió tagországainak lakossága idén általában jobbnak tartja országa helyzetét a tavalyinál. Szlovákia lakossága meglehetősen elégedetlen, a 10 pontos skálán idén mindössze 3,9-es osztályzatra értékelte országa helyzetét, az uniós átlag 4,6. A trend azonban pozitív, tavaly még 3,6-ot kapott Szlovákia. „Ennek ellenére az Európai Unió tagállamainak lakosai, Szlovákia polgárai pedig különösen hinni akarnak abban, hogy ettől már csak jobb lesz” – mondta a felmérés kidolgozásáért felelős Flavien Neuvy.

Az ország lakosainak 72 százaléka idén többet akar költeni, mint egy évvel korábban, spórolni csak a válaszadók 28 százaléka fog jobban. Összesen kilenc uniós ország lakosai helyezték előtérbe a költekezést a spórolásnál. S mire akarjuk a legtöbb pénzt elkölteni? Elsősorban szabadidő-tevékenységekre, utazásra, háztartási fogyasztói berendezésekre és háztartásunk felújítására. A többi uniós tagállamban is hasonló prioritásai vannak az embereknek.

A felmérés során annak is megpróbáltak utánajárni, változtak-e a gazdasági válságtól sújtott országokban élő emberek vásárlási szokásai az elmúlt öt évben. Tíz Szlovákiában megkérdezett emberből hat válaszolta, hogy a válság óta jobban figyeli az árakat és meggondolja, mit vesz és mikor, a válaszadók 47 százaléka eleve kevesebbet bevásárol, 58 százalékuk pedig elhalasztja a nagyobb, költségesebb bevásárlásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?