Ján Kuciakra és Martina Kušnírovára emlékezett Čaputová (FOTÓK)

Zuzana Čaputová

A mai nap arra emlékeztet bennünket, mennyire fontos a demokrácia szempontjából az újságírók munkája. Egyúttal fel kell tennünk a kérdést, elértük-e a változásokat és tisztességes országban élünk-e, ahogy azt öt évvel ezelőtt követelték az emberek az utcákon – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ötödik évfordulóján, a pozsonyi Sznf téri emlékműnél.

„Ami a tisztességes Szlovákiát illeti, alighanem a tisztesség szó az utolsó, ami eszünkbe jut a mai politikai helyzet láttán. A hazugságot alternatív véleményként akarják feltüntetni, és a politikusok gyakran előbb beszélnek, mint gondolkodnának. Ennek ellenére sosem szabad lemondanunk arról, hogy tisztességessé tegyük az országot”- jelentette ki az államfő. Az embereket arra kérte, a szavazóurnánál se felejtsék el, amikor választani mennek, hogy mit követeltek az öt évvel ezelőtti tüntetéseken.

Az államfő szerint jó úton halad a súlyos bűncselekmények, korrupciós ügyek és hatalmi visszaélések felderítése. „Számos ügyet vizsgálnak és néhányat már le is zártak. Köszönhetően a becsületes nyomozóknak, ügyészeknek és bíróknak” – tette hozzá Zuzana Čaputová.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?