Ján Kubiš leadta az elnökjelöltségéhez szükséges aláírásokat

Ján Kubiš

Ján Kubiš diplomata, volt külügyminiszter kedden leadta a parlamentben az elnökjelöltségéhez szükséges aláírásokat. Több mint 22 ezer támogató aláírást gyűjtött össze a lakosoktól. Kubiš olyan személyként jellemezte magát, aki tapasztalataival hozzájárulhatna a problémák megoldásához.

„A köztársasági elnöki hivatalnak nem ellensúlynak kell lennie. Az államfői hivatal feladatát az Alkotmány határozza meg, egyebek között felelős az összes alkotmányos intézmény megfelelő működéséért, de az sehol nincs leírva, hogy valamit ellensúlyoznia kellene. Szerintem hibát követnek el azok, akik az elnöki tisztséget egy politikai harc részeként határozzák meg, mert ez biztosan nem szolgálja Szlovákia, és az ország lakosságának javát” – mondta.

A választási kampány költségeit Kubiš egyelőre saját pénzéből fizeti, és azt mondta, úgy véli, ez elegendő lesz egy szolid kampányhoz. Azt mondta, bejárja az országot, és meghallgatja az embereket. „Ha megerősítést nyer, hogy a több mint 22 ezer összegyűjtött aláírásból 15 ezer érvényes, akkor előállok néhány programponttal, amelyekkel meg akarom szólítani a választókat” – közölte, és hozzátette, tisztességes kampányt szeretne folytatni, de határozottan fogja képviselni a programját. „Úgy vélem, Szlovákia nem érdemli meg, hogy a megosztottság elmélyüljön, hogy az ország polarizálódjon, és a pártpolitika beférkőzzön az államfői hivatalba is” – tette hozzá.

A törvény értelmében a posztért olyan 40 évnél idősebb szlovák állampolgár indulhat, akinek Szlovákiában van az állandó lakhelye. Elnökjelöltet január 30-án éjfélig állíthat a parlamenti képviselők legalább 15 fős csoportja, illetve a lakosok, legalább 15 ezer választópolgár aláírásával.      

Az elnökválasztás első fordulója március 23-án, szombaton lesz. Az esetleges második fordulóra április 6-án kerül sor. Zuzana Čaputová köztársasági elnök mandátuma 2024. június 15-én lejár. Čaputová nem indul újra a tisztségért. Az elnökválasztási kampány már megkezdődött. A jelöltek félmillió eurót költhetnek a kampányra. A választás napja előtt 48 órával kampánycsend lép életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?