Jahnátek állítja, törvényesen lett professzor

Pozsony |

<p>Ľubomír Jahnátek továbbra is kitart amellett, hogy teljesen törvényes módon szerezte professzori címét.</p>

A Smer-kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterét az államfő 2010-ben nevezte ki az elektroenergetika professzorává. A címet a kassai Műszaki Egyetemen szerezte, az illetékes bizottság mind a 27 tagja támogatta a tudományos fokozat elnyerését. A döntést megerősítő egyetemi testület 28 tagja közül egy személy nemmel voksolt, ketten pedig tartózkodtak a szavazáskor. Jahnátek szerint ez is igazolja, hogy semmilyen módon nem befolyásolhatta a döntéshozatalt.

A Főiskolai Hallgatók Tanácsa és a Szlovákiai Doktoranduszok Társulása a hét végén arra szólította fel az illetékes szerveket, vizsgálják felül Jahnátek professzori kinevezését. Hasonló eljárást követelnek Ján Figeľ KDH-elnök doktori címével és doktori disszertációjával kapcsolatban is. Elvárják továbbá a felülvizsgálatot azzal kapcsolatban is, hogy miként szerezte tudományos fokozatait Renáta Zmajkovičová, a Smer-SD képviselője.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?