Iszapömlés - a dunai horgászat betiltását követeli a Szlovák Horgászszövetség

Pozsony |

<p>A Szlovák Horgászszövetség azt szeretné, ha magyarországi ökológiai katasztrófával kapcsolatban ideiglenesen betiltanák a dunai horgászatot Nagymegyer (Veľký Meder) és Párkány (Štúrovo) között - jelentette be Ferdinand Baláž, a szervezet zsolnai tanácsának elnöke hétfő délután.</p>

Baláž szerint a halfogási tilalmat elrendelő döntés előkészítése már folyamatban van.
"Tekintettel a Dunán kialakult rendkívüli helyzetre szeretnénk megvédeni a horgászokat, hogy az adott szakaszon ne horgásszanak és ne vigyék el onnan a halakat. Döglött halak úsznak a vízben, s a horgászok és a nem horgászok is összeszedik és elviszik őket. Mi eközben nem tudjuk, hogy (az elfogyasztott halak) milyen hatással lehetnek az emberi szervezetre"- nyilatkozta Baláž, aki óvott attól is, hogy disznókkal vagy kacsákkal etessék fel a döglött halakat.
"A horgászási tilalom a magyarországi katasztrófa következménye, lényegében amiatt, hogy a szennyeződés egy része a Dunába került. Valószínűleg csak az említett szakaszra (Nagymegyer-Párkány) fog vonatkozni. Másutt nincs ok a tiltásra" - fejtette ki a horgászszövetség képviselője.
Szlovákiában a múlt csütörtökön elrendelték a Duna vízminőségének rendszeres, napi háromszori ellenőrzését.
"Erre azért van szükség, mert nem kizárt, hogy a magyarországi ökológiai katasztrófa következtében veszélyes anyagok kerülhetnek a Dunába" - indokolta a lépést akkor Durica Katalin, a környezetvédelmi tárca szóvivője.
A vízminőséget Medvénél, Révkomáromnál és Párkánynál ellenőrzi a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat. A mérések eddigi eredményei nem mutatták ki a Duna vizének veszélyes szennyezettségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?