Ismét csökkent az abortuszok száma Szlovákiában

Pozsony |

<div>Az előző évihez képest több mint 5 százalékkal, ismét csökkent tavaly a művi terhességmegszakítások száma Szlovákiában - derült ki az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) által hétfőn közzétett statisztikákból.</div>

A tavalyi évben egy híján 8 ezer művi terhességmegszakítást végeztek el Szlovákiában, ez csaknem 450-nel, azaz több mint 5 százalékkal volt kevesebb mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a vizsgált időszakban az egy évvel korábbihoz képest csaknem nyolcvannal nőtt, s közel 5250-re emelkedett a spontán vetélések száma.   Tavaly az abortuszok legnagyobb hányadát, közel negyedét (1869 eset) a 30 és 34 év közötti korosztályba tartozó nőkön, illetve hasonló arányban olyan nőkön végezték el akiknek már legalább két gyermekük volt. Regionális felosztásban Besztercebánya, Nyitra és Pozsony megyékben vagyis az ország déli - magyarok által legsűrűbben lakott - régióiban végezték el a legtöbb művi terhességmegszakítást.   Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Európában az elmúlt években a terhességek csaknem harmada művi megszakítással ért véget. Szlovákiában, ugyanakkor az utóbbi három évben a tavalyihoz hasonló arányban csökkent az abortuszok száma, és hosszú távon is csökkenő tendenciát mutat: 1960, vagyis az ilyen irányú statisztikák kezdete óta tavaly volt a legalacsonyabb. A rendszerváltáskor, 1990-ben még közel 48 ezer abortuszt végeztek az országban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?