Közélet

Illiberális gyorsvonat járja a visegrádi országokat

Egy évvel a kommunizmus összeomlásának 30-ik évfordulója előtt lesújtó összképet mutatnak Kelet-Közép-Európa demokráciái. A Freedom House „Nations in Transit” című tavaszi jelentése szerint Magyarország és Bulgária már nem tartoznak az erősen konszolidált demokráciák csoportjába.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. augusztus 19. 08:29

orbán
Orbán Viktor (Fotók: Somogyi Tibor, TASR-archívum)  

Magyarországot tizedik éve minősítik le zsinórban a sajtószabadság szűkülése, a rendszerszintű korrupció elhatalmasodása és a kormány demokratikus intézményeket romboló működése miatt. Lengyelország pedig az igazságszolgáltatás szétverése miatt kis híján kiesett az élcsoportból. 

A Political Capital „Illiberalizmus a V4-ben: nyomáspontok és reménysugarak” című régiós összehasonlító tanulmányában egyenesen arra az eredményre jutott, hogy a visegrádi országok közül a rendszerváltás két éltanulója a jogállam tudatos leépítésével, a demokratikus intézmények kiüresítésével és a politikai és polgári jogok visszanyesésével új politikai rezsimet alakított ki. Elemzésünkben ezeket a rendszerszintű hasonlóságokat és főbb különbségeket vesszük sorra, kitekintéssel a szlovák és a cseh helyzetre is. 

„Az illiberális demokrácia magyarul teljesen jól cseng, angolul viszont úgy hangzik, mint egy vérvád” – mondta Orbán Viktor az Európai Parlament 2015. májusi, Magyarország helyzetéről tartott plenáris meghallgatásán. A magyar miniszterelnök így akarta érzékeltetni, hogy a szerinte felvázolt illiberális demokrácia fogalma nem egyezik meg az angolszász politikatudomány által elfogadott definícióval, s ő pusztán az államszervezés liberális alapjait kérdőjelezte meg. Ezzel szemben a Fareed Zakaria amerikai politológus által 1997-ben bevezetett „illiberális demokrácia” fogalom olyan rezsimeket jelent, amelyek egyszerre jelenítik meg a demokratikus és az autoritárius normákat, és ahol a szabad választások megtartása mellett a kormányzat nem biztosítja az alapvető politikai, illetve polgári jogokat. 

Magyarország: az élenjáró

A magyar rezsimváltás rendszertipológiai szempontból a többi visegrádi országhoz képest jelentősen előrehaladott állapotban van. Lengyelországhoz képest fontos különbség, hogy míg az ottani rezsim leírható a csökkentett értékű demokráciák egyfajta variánsaként, ahol a fékek és ellensúlyok nagy része még működik, addig Magyarország már inkább a versengő tekintélyelvű rendszerek körébe sorolható. Ezek lényege, hogy kormányaik a szabad választások megtartása mellett mindent elkövetnek, hogy a versenyben részt vevő politikai ellenfeleik ne kerüljenek hatalomra, elzárva őket a hatalomra jutás elsődleges eszközeinek egy részétől. Magyarországon a politikai verseny hivatalosan nyitott, de semmiképpen sem kiegyenlített, elég csak az Állami Számvevőszék egyes ellenzéki pártokat vegzáló magatartására, a több milliárd forintnyi közpénzből csúcsra járatott állami gyűlöletpropaganda egyoldalú hatásaira, vagy a demokratikus intézmények nyolc év alatt történő kiüresítésére gondolni. 

A Fidesz által kiépített politikai környezet mellett az életképes alternatívát kínálni nem képes ellenzéki pártoknak ugyancsak felelősségük van abban, hogy Orbán rendszerszintű választási csalás nélkül is képes volt újabb kétharmados felhatalmazást szerezni rendszere további átalakításához. A hetedik alkotmánymódosítással a magyar kormány célba vette a maradék autonómiával rendelkező kulcsfontosságú intézményeket. A kúria gyengítésének szándékával olyan adminisztratív bíróságokat hoz létre, amelyek politikailag érzékeny ügyek elboronálásáért felelnek a Fidesz által kinevezett elnök irányításával. A magyar rezsim legfőbb jellemzője, hogy feudális függőségek kialakításán keresztül törekszik a társadalmi autonómiák maradéktalan felszámolására, az önkormányzatok politikai felhasználásától kezdve a civil szervezetek kriminalizálásán és pénzügyi ellehetetlenítésén keresztül egészen a tudomány szabadságának korlátozásáig. Mindezt rendszerint a társadalomban tudatosan felerősített fekete-fehér gondolkodásra és tribalizmusra épített, és a korlátozandó intézmény ellen irányuló lejárató kampányok készítik elő, ahogy azt a bírók megvádolása hazaárulással, vagy a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak listázása is mutatja.

Jarosław Kaczyński

Lengyel ellensúlyok

Lengyelországban Jarosław Kaczyński illiberális törekvéseit erős intézményi korlátok lassítják: a közvetlenül választott és szélesebb jogkörrel rendelkező államfő, a kétharmados többség kialakítását nehezítő arányos választási rendszer és a többszintű helyi önkormányzatok mind ellensúlyt képeznek a központi kormánnyal szemben. Kaczyński már 2011-es programadó könyvében lefektette a tervezett reform alapjait arra hivatkozva, hogy a lassú és korrupt bíróságokat még 21 évvel a rendszerváltás után is kommunista bírók irányítják. A Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt ezért erőnek erejével, az antikommunista törekvések leple alatt az alkotmány megsértésével fogott hozzá az igazságszolgáltatás átszervezéséhez. Az idén július 3-án életbe lépett módosítás értelmében a lengyel legfelsőbb bíróság 40 százaléka lecserélhetővé vált a bírák nyugdíjkorhatárának leszállításával. A gyakorlat erősen megkérdőjelezhető annak tükrében, hogy a kommunista bírák 81 százalékát menesztették 1990-ben, a bírák átlagéletkora pedig 44 év. Gyenge lábakon áll a hatékonyság növelésére vonatkozó kormányzati érvelés is, tekintve, hogy a lengyel igazságszolgáltatás a 12. legjobban működő rendszer a 28 tagú unióban. A PiS reformja valójában a rendszerváltás óta kiépült fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolását célozza. 

Ugyancsak fontos rendszerszintű különbség, hogy míg Magyarországon az egyre inkább kiüresített helyi önkormányzatok lényegében a kormánypárt vazallusaivá váltak, addig Lengyelországban továbbra is jelentős autonómiával bíró 16 vajdaság jóval decentralizáltabb struktúrát biztosít. Ebből jelenleg 15-öt ellenzéki koalíciók vezetnek és ez a túlsúly visszabillenhet ugyan az őszi helyhatósági választásokon, azonban az arányos választási rendszer értelmében Kaczyński pártja ugyancsak együttműködésre kényszerülne.  Jelzésértékű továbbá, hogy a PiS bírósági reformjának alapcélkitűzéseivel egyetértő Andzrej Duda államfő 2017-ben elsőként a helyi  önkormányzatok autonómiáját korlátozó törvényt vétózta meg. Sokatmondó, hogy eddig azért sem írták még ki a helyhatósági választások időpontját, mert Kaczyński ragaszkodik hozzá, hogy fontosabb állami cégek vezetőségi tagjai ne indulhassanak vajdasági posztokért. Noha a klientelizmus, vagyis a meritokratikus elvekkel és a hivatali szakszerűséggel szemben a patrónushoz kapcsolódó személyes hűségen alapuló társadalomszervező elv ott is jelen van, a Magyarországot jellemző rendszerszintű korrupciónak nyoma sincsen. Nem véletlen, hogy Varsó harminc ponttal jobb helyen áll Budapesthez képest a Transparency International korrupciós percepciót mérő listáján. 

Mindemellett összehasonlíthatatlan a szóban forgó országokban tevékenykedő civil szervezetek helyzete. Az Orbán-kormány orosz mintára a „Stop Soros” törvénycsomaggal a megbélyegzésen túl gyakorlatilag büntethetővé tette a humanitárius segítségnyújtást, ami aligha összeegyeztethető bármiféle demokráciafelfogással. Ehhez képest bár a finanszírozás központosításával a PiS is szigorított a civil szervezetek működésén, ami lehetővé teszi az NGO-k besorolását ideológiai alapon, a kormánnyal szemben kritikus civil szervezetek egyelőre háborítatlanul tevékenykedhetnek Lengyelországban, legaktívabban a helyi önkormányzatok szintjén. 

Robert Fico, Peter Pellegrini

Feketebárányból éltanuló?

Szlovákia és Csehország esetében ugyancsak kimutathatók illiberális mintázatok, de ezek egyelőre korántsem eredményeztek a fentiekhez hasonló intézményi átalakulásokat. Ironikus módon az elmúlt években az a Szlovákia igyekezett magát a leginkább Nyugat-barát, a liberális demokrácia iránt elkötelezett visegrádi országként pozicionálni, amelyik Vladimír Mečiar vezetésével a kilencvenes években szinte a rendszerváltó Visegrád illiberális feketebárányává vált. A nacionalista-populista Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom antidemokratikus tevékenysége következtében Szlovákia már a kilencvenes évek közepén letért a közép-európai típusú demokratikus átalakulások útjáról, ami egyben a politikai demokratizálódás korai megtorpanását jelentette. A Mečiar-rezsim annak ellenére mély nyomot hagyott Szlovákia politikai kultúráján, hogy a későbbi kormányok 1998 után sikeresen feloldották Pozsony nemzetközi elszigeteltségét és a transzatlanti integráció pályájára állították az országot. Robert Fico 2016. március 5-ei parlamenti választás előtt Orbánhoz hasonló kirekesztő, populista, euroszkeptikus retorikát folytatott, majd csak a változó uniós környezet hatására hajtott végre erőteljes európai és atlanti irányultságú fordulatot. Szlovákia ugyanis eurózónatagságából eredő gazdasági-politikai preferenciái alapján a magországok felé húz. A baloldali Smer ideológiai pragmatizmusát jelzi, hogy Fico 2016-ban (a korábbi kampányokkal ellentétben) már nem játszotta ki a magyar kisebbség elleni kártyát sem. Az ország rendszerváltás utáni történetében mérföldkőnek számított az oknyomozó újságíró Ján Kuciak meggyilkolása, amely nemcsak a korrupció természetét helyezte új megvilágításba, de a kormányzati transzparencia hiányára, valamint az igazságszolgáltatás helyzetének törékenységére is felhívta a figyelmet. A rendszerszintű fenyegetettség a szlovák állam „foglyul ejtése” a politika és az üzleti körök összefonódásából, illetve az elégtelenül működő és korrupt bűnüldözési szervek meglétéből ered, amit a politikai szempontok alapján ítélkező bíróságok tovább súlyosbítanak. 

Bár Fico nacionalista-populista kormányai 2006 óta törekedtek a többségi kormányzati modell kiépítésére az ellenzéki törvényjavaslatok és kezdeményezések figyelmen kívül hagyásával, az intézmények beágyazottsága, az arányos választási rendszer, illetve az általános társadalmi demokratikus akarat eddig nem tette tartósan lehetővé a liberális demokrácia szisztematikus aláásását. Jóllehet, eddig a civil szervezetek is szabadon tevékenykedhettek, a Fico utódjául választott Peter Pellegrini júniusi szavai már fenyegető jeleket mutattak egy Orbánnal közös interjúban. A kormányfő itt a szlovákiai külföldről finanszírozott civil szervezetek átvizsgálásának fontosságáról beszélt, amellyel egyben előrevetítette, hogy ősszel Pozsony is napirendre tűzheti a nem kormányzati szervek mozgásterének beszűkítését.    

Csehországot pillanatnyilag a második leggazdagabb cseh állampolgárnak számító Andrej Babiš vezeti, aki 1989 előtt nemcsak hogy tagja volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának (KSČ), de neve felbukkant az egykori kommunista állambiztonsági szolgálattal együttműködő személyek listáján. A nagymértékű adócsalással, illetve hivatali visszaéléssel gyanúsított politikus cégbirodalmán keresztül a cseheknél is erősen érvényesül a klientelizmus, aki idén júliusban ráadásul csak a kommunisták beemelésével volt képes kormányt alakítani 9 hónappal a megválasztása után. Ez ugyancsak fordulópont, a kommunisták ugyanis a rendszerváltozás óta most először tudtak közvetlen kormányzati befolyáshoz jutni Csehországban. Babiš megválasztását a magyar kormánysajtó a Fideszhez hasonló, Brüsszel-, és bevándorlásellenes lázadók győzelmeként ünnepelte, egyelőre nem látni azonban, hogy a milliárdos populista az euroszkepticizmus csúcsra járatására törekedne. Annak ellenére sem, hogy a javuló tendenciák mellett még mindig a cseh társadalom a leginkább EU-ellenes a régióban.  Csehországban leginkább az autoriter populista Miloš Zeman államfőnek köszönhetően mutatkoztak rendszerátalakítási törekvések, ám azok volumene és sikeressége meg sem közelíti a Fidesz vagy akár a PiS intézkedéseit. Ez részben a cseh alkotmányos berendezkedés stabilitásának, illetve annak köszönhető, hogy a választási rendszer itt sem teszi lehetővé alkotmányozó többség kialakítását egyik párt számára sem. A korábban mérsékelt jobboldali, mára Kreml-párti radikális bevándorlásellenes Zemant januárban egyébként a Fideszhez hasonló migráció- és unióellenes kampány segítségével választották újra, amelyből az álhíripar is alaposan kivette a részét.

Andrej Babiš

A média helyzete

Eltérő mértékben ugyan és más-más eszközökkel, de mind a négy vizsgált ország vezetése kísérletet tett a nyilvánosság beszűkítésére. Magyarországon az áprilisi választásokat követően újabb fokozatra kapcsolt a médiaháború és a régióban példa nélküli módon tovább szűkült a Fidesztől független média mozgástere. Orbán Viktor korábbi szövetségese, majd legfőbb politikai ellenfelévé vált oligarcha, Simicska Lajos a Fidesz újabb kétharmados győzelme után eladta a korábban pártjának kiépített, majd 2015 után ellenzékire hangolt teljes médiabirodalmát. A Fidesz a HírTv visszafoglalása után azonnal elbocsátotta a rendszerrel szemben kritikus újságírókat, a megszüntetett Heti Válasz című hetilapot és Magyar Nemzet napilapot pedig szintén kormánypárti médiumokként indíthatják újra. Így néhány kisebb sajtóorgánum mellett egyedül az RTL Hungary és a Central Médiacsoport maradtak az egyedüli független médiaportfóliók Magyarországon, ahol a hirdetési piac állami befolyásolásának köszönhetően még a kritikus médiumok egy része is a kormánytól függ.  A kivéreztetési taktika egyebek mellett abból áll, hogy idén például az állami hirdetések 87 százaléka a három legkevésbé olvasott, kormányzati médiumnál landolt.

Lengyelországban a közmédia propagandacsatornává züllesztésén felül Kaczyński szintén megkísérelte az egyes külföldi tulajdonban lévő médiumok felvásárlását és adminisztratív eszközökkel való ellehetetlenítését, ám ez részben Washington nyomásgyakorlása, részben pedig a diverzifikált médiapiaci struktúra miatt kudarcot vallott. Szlovákiában a független újságíróknak egyre több fizikai és verbális atrocitást kell elszenvedniük, Robert Fico például 2016-ban kormányfőként „mocskos szlovákellenes prostituáltaknak” minősítette a közbeszerzési visszaélések után érdeklődő sajtómunkásokat. Magyarország és Szlovákia kitettségét növeli, hogy itt egyébként is alacsony a főáramú médiába vetett bizalom, illetve nagy az összeesküvésekre való nyitottság. A kirekesztő populizmus ezzel együtt Orbán és Kaczyński rendszerében a leglátványosabb, akik a nép kizárólagos képviselőjeként két szinten delegitimálják az „ellenséget”: az elitek szintjén és a „nép szintjén”. Eszerint tehát nemcsak az minősül illegitimnek, aki rajtuk kívül hatalomra törekszik, hanem az alapján is különbséget tesznek, hogy ki tartozik az „igazi” néphez. Ez a fajta antipluralista megközelítés vezet végül olyan antidemokratikus intézkedésekhez, mint a magyar kormánnyal szemben kritikus civilek és újságírók megbélyegzése, valamint a lengyel PiS-ellenes tüntetők „gengsztereknek”, „gyilkosoknak” és „kommunistáknak”, „legrosszabb fajtából való lengyeleknek” minősítése.

Az ideológia inkoherenciája

A visegrádi országok ideológiai beágyazottságuk alapján tekinthetők legkevésbé egységesnek: egyedül a kezdetektől keresztény-konzervatív értékeket követő Kaczyński-rezsim nyugszik tartós ideológiai alapon, ehhez képest a szociáldemokrata, egyben nacionalista populista Smer, valamint a liberális populista ANO tisztán pragmatikus alapokon építkezik. Szlovákiában és Csehországban az euroszkepticizmus és a NATO-, illetve a globalizációellenes társadalmi attitűdök a szélsőséges politikai formációknak arra is megfelelő táptalajt biztosítanak, hogy Oroszország javára formálják a geopolitikai orientációt. Bár a Fidesz Európa legkövetkezetesebb és legsikeresebb kereszténydemokrata pártjaként pozicionálja magát, Orbán politikája végképp nem írható le egyetlen koherens világképpel. A magyar miniszterelnök gyakran saját rendszere legitimálására szemezget antiliberális alapon a jobboldali, kollektivista hagyományokból. Ahogy arra Jakab András rámutatott: bár a magántulajdon továbbra is a hazai jogrend része, ezt egyre gyakrabban felülírja a kormányközeli oligarchák és az állam nyomásgyakorlása. Az Orbán által idén meghirdetett „régivágású” kereszténydemokrácia ráadásul tökéletesen belesimul a kormány iszlámellenes, bevándorlásellenes narratívájába, vagyis míg a két világháború közötti időszakban a tekintélyelvű rezsimek keresztény önmeghatározása a zsidókkal szembeni önmeghatározást is jelentette, Orbánnál most ugyanez igaz az iszlámra.  

Közös bennük Kaczyńskivel, hogy elutasítják a rendszerváltozás vívmányait és a „bukott” átmenetre hivatkozva hirdették meg a szükséges rendszerátalakítást. Ám Orbán 2015-től egyre inkább a migrációra hivatkozva teszi másodlagossá az emberi jogokat, illetve a liberális demokrácia alapjait képező procedurális normákat. A Brüsszel-ellenes szabadságharc így egy szélesebb szuverenitás-diskurzusba ágyazva kap ideológiai töltetet azon az alapon, hogy Orbán szerint alapvető konfliktus húzódik a bevándorlásellenes magyar nemzet és az értékválságban szenvedő, hanyatló Nyugat között. A gyakorlatban Orbán a magyar jogállamiságot ért nyugati bírálatokat hamisan egy tágabb összeesküvés-elméletbe csomagolta, amelyben Brüsszel Soros Györggyel együtt ezért akarja „aláásni a magyar állam szuverén akaratát”, mert az nem támogatja az „illegális bevándorlást”. A visegrádi társadalmak sérülékenysége egyebek mellett abból ered, hogy már azt megelőzően is a régióban volt a legalacsonyabb a demokratikus intézményekbe vetett bizalom, hogy a 2008-tól begyűrűzött pénzügyi világválság és az eurozóna válsága, ezt a 2015-ben eszkalálódó menekültválság csak súlyosbította. Budapest és Varsó, a lengyel kormány a fentiekkel összefüggő sérelmekre építi rendszerellenes üzeneteit. Az EU-csatlakozás után be nem teljesült gazdasági várakozások és a régióra hagyományosan jellemző idegenellenesség megfelelő táptalajt biztosított a szóban forgó kormányoknak annak elhitetésére, hogy csak az általuk meghirdetett „rendszerváltás” adhat választ a társadalom identitásalapú szorongásaira.  

A rezsim külső környezete

Ivan Krastev bolgár politológus jogosan kérdőjelezte meg a felvetést, melyszerint a posztkommunista országok demokratikus átalakulásának visszafordíthatatlanságát az európai integráció szavatolja. Eddig ugyanis a szóban forgó rezsimeknek kedvezett, hogy az Európai Unió meglévő jogi és politikai eszközeivel legfeljebb csak korlátozott mértékben volt képes feltartóztatni azok antidemokratikus lecsúszását. Budapest és Varsó ráadásul továbbra is eltérő elbánásban részesül az EU részéről: míg a magyar kormány korábban megúszta kötelezettségszegési eljárásokkal és az uniós támogatások átmeneti felfüggesztésével, addig az Európai Bizottság mozgásba hozta Varsóval szemben a 7-es cikkely szerinti eljárást. Elsősorban amiatt, mert a PiS az alkotmánnyal ellentétes formában, megfelelő többség híján döntött az igazságügyi reformról, de közrejátszott az is, hogy a Fidesszel ellentétben őket nem védte az Európai Néppárt. 

Az Orbán-rezsim amiatt megfoghatatlan Brüsszel számára, mert a rendelkezésére álló, formális intézményekre kidolgozott uniós eljárások alapján eddig nem tudott mit kezdeni az informális hatalomgyakorlással. Így a Fidesz – legutóbb épp a Stop Soros törvény kapcsán megindított – kiszámítható, és politikailag kockázatmentes kötelezettségszegési eljárások formájában hadakozhat Brüsszellel. Lengyelországról ősszel azonban újabb meghallgatásra kerül sor az Európai Tanácsban. Varsó szerencséje, hogy a tagállamok megosztottak ez ügyben, és mivel az eljárás egy adott pontján a szavazás egyhangúságot követelne, a véd- és dacszövetséget biztosító magyar kormány mellett mások is leszavazhatják az indítványt. Noha Varsónak kétségkívül egy gyors, negatív tanácsi döntés kedvezne, a bizottság könnyen elhúzhatja a folyamatot akár a jövő májusban esedékes EP-választásokig. Egyelőre nem tudni, hogy a majdani uniós intézményi környezet (az újraválasztott EP és egy új bizottság) eljárás szempontjából mennyiben jöhet jól Varsónak, de minden bizonnyal az is számít majd, hogy a PiS hogyan szerepel a közelgő helyhatósági választásokon. Az Orbán-kormány példáján ugyanis azt láthattuk, hogy erős belpolitikai legitimáció esetén az Európai Unió még kevésbé hajlandó fogást keresni a fékek és ellensúlyok meggyengítésén munkálkodó rezsimeken. A mérföldkőnek számító szeptember 12-i jogállamisági EP-szavazáson dől el, megindítják-e a hetes cikkely szerinti eljárást Budapest ellen is, ami egyébként sem valószínű, hogy a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztésével végződne. Ez továbbra is legfeljebb politikai karanténként funkcionál majd, ám az egyhangúságot követelő tanácsi szavazás, vagyis Orbán és Kaczyński véd- és dacszövetsége miatt strukturálisan továbbra is alkalmatlan az illiberális rendszer­építkezés megakadályozására. Lengyelország kapcsán fordulópontot hozhat azonban a jogállamisági eljárásban az Európai Unió luxemburgi bíróságának legutóbbi állásfoglalása, mely szerint Írország a lengyel bírósági rendszer elfogulatlanságának megkérdőjelezésével jogosan tagadta meg egy lengyel állampolgár kiadatását. Ezen felbuzdulva a lengyel legfelsőbb bíróság ugyancsak az uniós bírósághoz fordult, és egy öt pontból álló, a lengyel testület átalakításának jogosságát firtató kérdéscsomagot intézett a luxemburgi testülethez. Ezzel pedig nemcsak a lengyel legfelsőbb bíróság nyert időt, de hosszú távon az is bebizonyosodik, hogy az EU intézményrendszere képes-e változtatni eddigi jogállamisági gyakorlatán. A Budapest és Varsó között közlekedő „illiberális gyors” ugyanis az egész régióra nézve fertőzési kockázatokat jelent. 

 

Zgut Edit

A szerző a Political Capital varsói külpolitikai elemzője

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
útlevél k

Továbbra is hatályban marad az állampolgársági ellentörvény

Igor Matovič
Frissítve

Matovič továbbra sem árulja el, miben állapodtak meg a szakértőkkel

Németh Krisztián

Magyar vagyok. Mit jelent Önnek ez a mondat? – Németh Krisztián válaszol

cukor

Kevesebb hazai cukor, felfelé araszoló árak

kajak

Nagy fába vágta a fejszéjét a somorjai kajakvilágbajnok

Komárom

Stagnál a járványhelyzet a Komáromi járásban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.