Igazmondásra épül kampányunk

A Magyar Koalíció Pártja hivatalosan a jövő héten indítja választási kampányát, mely „klasszikus” és tartózkodó lesz, azaz az MKP képviselő-jelöltjei nem fogják jövőbeni lehetséges koalíciós partnereiket támadni. A kampányról és a koalíciós lehetőségekről Bugár Béla pártelnökkel beszélgettünk.

– A polgárok az értékelésnél általában az adott helyzetből indulnak ki, a politikusnak viszont távlatokban kell gondolkodniaSomogyi Tibor felvételeRészletezné a párt kampánystratégiáját? Mit értenek klasszikus kampányon?

Azt, hogy nem fogunk autóbuszokkal, kamionokkal, repülővel kampányolni. Szerintünk a választókat úgy lehet leginkább megszólítani, ha polgári fórumokon, összejöveteleken lehetőséget kapnak kérdezni. A négy nyitó és egy záró kampánygyűlésünk mellett a községekben vitaesteket szervezünk, igyekszünk meggyőzni az embereket. Természetesen lesznek plakátjaink, szórólapjaink, és idén először lesznek billboardjaink is.

Hol lehet majd látni az óriásplakátokat?

Elsősorban Dél-Szlovákiában, leginkább ott fogunk kampányolni. Azért is, mert a jövő Európájában a regionális fejlődésre és a régiópolitikára nagy hangsúlyt fektetnek.

Kétnyelvű lesz a kampány?

Ott, ahol élnek szlovákok és lesz rá igény, szlovákul is kifejtjük mondandónkat.

A párt egyik célja a regionális politika erősítése. A jelenlegi kabinet két MKP-s tagja is felelős ezért a területért. Talán nem elégedett a munkájukkal, hogy erősíteni kívánják a régiófejlesztést?

A kormányban nemcsak Csáky Pál és Harna István, hanem Pavol Hamžík, távozása után pedig Mária Kadlečíková is felelős ezért. Éppen azért csúszott másfél évet a régiófejlesztés beindítása, mert több gazdája volt. Amikor a regionális politika erősítéséről beszélek, akkor a jelenlegi állapotból indulok ki. Sok minden elkezdődött, vannak eredmények, de az Európai Unió anyagilag egyik legkeményebben támogatott területe éppen a régiófejlesztés, ezért kell ezt erősíteni. Ezenkívül az emberek kezdik tudatosítani, hogy az államnak nem az a feladata, hogy boldogítson, hanem hogy megteremtse a feltételeket a boldoguláshoz, a lehetőségeket viszont helyben, a régiókban kell kihasználni.

A vitafórumokon a lakosok kérdéseire próbálnak válaszolni. Tekintettel a nagy munkanélküliségre, a kormányprogram teljesítetlen részeire, a magasabb bérekről szóló ígéretekre, sokak nem éppen rózsás anyagi helyzetére, a megvalósulatlan reformokra, kellemetlen kérdéseket is kaphatnak. Hogyan fogják megmagyarázni az egyszerű embereknek, miért nem emelkedett az életszínvonaluk, miért nincs munkájuk, tisztességes fizetésük?

Elmondjuk az igazat. A polgárok az értékelésnél általában az adott helyzetből indulnak ki, a politikusnak viszont távlatokban kell gondolkodnia. Amikor beszámolunk a kemény gazdasági intézkedések szükségességéről, elmondjuk azt is, hogy bele kellett ölni 90 milliárd koronát a bankszektorba, hogy a bankokat magánosítani lehessen. Erre azért volt szükség, hogy ne lehessen még egyszer megtenni azt, amit a Mečiar-kabinet alatt Gabrielék, Kiňoék és a többiek megtettek; ők a sajátjaiknak 50 és 100 milliós kölcsönöket adtak, melyek nem térültek vissza. Amikor a Mečiar-kormány távozott, 24%-osak voltak a kamatok, ma csak 10-12%-osak. Igaz, nehezebb kölcsönhöz jutni, mert a bankok szigorúan ellenőrzik, visszatérül-e a befektetés. Ugyanakkor ma már ingatlanra, a felépítendő házra is lehet jelzálogkölcsönt felvenni. Biztosan kapunk nagyon kemény kérdéseket is a polgároktól, de meggyőződésem szerint meg tudjuk magyarázni, mi sikerült és mi nem. Sok mindent megpróbáltunk, de csak 15 képviselőnk volt, és például a baloldal keményen fékezte a reformokat. Hangsúlyozom: az igazat fogjuk mondani, ha esetleg fájni fog is az igazság, mert mi is tagjai voltunk ennek a kormánynak. Kiléphettünk volna, viszont a lakosság többségének más volt a véleménye.

Ha már a kormányból való kilépést említette, a közigazgatási reformot – akárcsak a külföldi izoláció megszűnését, a demokratikus folyamatok beindulását – az elmúlt időszak eredményei közé sorolta. Hogy lett ebből hirtelen pozitívum, amikor e miatt majdnem távoztak a kormánykoalícióból?

A reform nem valósult meg, de beindult. És hogyan? Úgy, hogy nem léptünk ki a kormányból. Maradásunkat négy törvény elfogadásához szabtuk, és ezek a jogszabályok indították el a decentralizációt, de a reform állandó javításokra szorul. Fontos viszont, hogy a decentralizáció visszafordíthatatlan. A hatáskör-átruházás előzményét, a területi közigazgatási felosztást, ami miatt majdnem távoztunk a kabinetből, viszont negatívan értékeljük.

A politikán kívül milyen műsorral, egyéb attrakcióval csalogatják a polgárokat a kampányfórumokra?

A négy kampánynyitó és a kampányzáró kulturális akció lesz, magyarországi vendégek is fellépnek. A tulajdnoképpeni vitafórumokon a környékbeli kulturális csoportokat szerepeltetjük, mert az emberek szívesen megnézik gyermeküket, unokájukat, vagy mert ismerik, szeretik az előadókat. A nagyobb gyűléseken lesz ilyen „csalogató”, és a kultúrműsor után következik a politikai vitafórum.

Mennyit költenek a kampányra?

A törvényben megszabott 12 milliót nem akarjuk elkölteni, mintegy 8 millió elég lesz a gyűlésekre, a szórólapokra, a kisebb magyar és szlovák nyelvű plakátokra és az óriásplakátokra is.

A miniszterelnök szerint az lenne ideális, ha az SDKÚ, a KDH és az MKP alkotná a következő kormány gerincét, ellenben az MKP és a KDH viszonya az utóbbi időben nem éppen felhőtlen, és amikor a kormányfő menesztéséről tárgyalt a parlament, a magyar párt nem állt ki egyértelműen Mikuláš Dzurinda mellett.

Nem érdekel, ki mit tart optimálisnak, a számok nem hazudnak. Ha a választások eredménye úgy alakulna, mint a felmérések jelzik, akkor ez a három párt legfeljebb a következő kormánykoalíció magját alkothatná, de 76 képviselővel nem rendelkezne. Nem miattunk, mert az MKP támogatottsága erősödött a négy év alatt, amit sem az SDKÚ, sem a KDH nem mondhat el magáról. Ami a miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítványt illeti, tartózkodásunkkal jeleztük, hogy a vonattender miatt megrendült Dzurinda iránti bizalmunk. A kormányfő nem megfelelően járt el. Ha nekem lenne bátyám, biztosan nem szerepelne egyetlen privatizációs bizottságban sem. A KDH megnyilvánulásainak pedig vannak nacionalista elemei, elég a státustörvény elleni törvényjavaslatukra vagy Vladimír Palko bizonyos kijelentéseire gondolni. Ezért a kereszténydemokratákkal is óvatosabbak vagyunk. Csakhogy a következő koalíció nem arról szól majd, ki kivel akar kormányozni, hanem ki kivel tud, és Szlovákia érdekében ezt meg is teszi.

Ön úgy nyilatkozott, hogy a következő kormánykoalíció nagyon széles lesz, és nem zárta ki, hogy az egyik koalíciós partner esetleg idő előtti választások kiírására fog törekedni. Az MKP ilyen körülmények között is hajlik a tárgyalásokra a kormányalakításról?

Valószínűleg négyes-ötös koalícióra lesz szükség, melyet a mainál sokkal nehezebben lehet majd kormányozni, ezért precízen megfogalmazott célkitűzések kellenek. Az integráció miatt a következő kormánynak stabilnak kell lennie.

Ha a stabilitás ilyen fontos, miből gondolja, hogy esetleg valamelyik partner az idő előtti választásokban bízik majd?

Mert vannak olyan pártok, melyek úgy gondolhatják: megvárjuk a prágai NATO-csúcsot, és ha megkapjuk a meghívót a szövetségbe, a ratifikációs folyamat másfél évig tart, vagyis a választások után legkevesebb két évig stabilan kell működnie a kormánynak; szerintem lesznek olyan elképzelések, hogy miután bekerültünk a NATO-ba, és lezártuk az uniós csatlakozási folyamatot, egyesek nem akarják majd elviselni a széles koalíció hátrányait, és előre hozott választásokat szorgalmaznak. Az MKP ezt nem tudja támogatni.

A legutóbbi választások előtt létezett egyfajta szerződés az MKP és az úgynevezett kék koalíció között, most azonban nem folynak tárgyalások, amit ön nehezményezett. Az MKP sem kezdeményez egyeztetéseket a lehetséges partnerekkel?

Elsősorban a Smerrel és az ANO-val kellene tárgyalni, de mind a két fél túl magabiztos ahhoz, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, főleg, ha nem ők a kezdeményezők. Szükség lenne egyeztetésre, mert az könnyítené a választások utáni kormányalakítást. Ezt azonban nekik kell kezdeményezniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?