Idén nem jön a 100 szír keresztény menekült

Pozsony |

<p>A szlovák kormány júniusban tett ígéretet arra Brüsszelnek, hogy befogad száz plusz száz szíriai keresztény menekültet. A menekültek azóta sem jöttek, igaz, ez nagyrészt az uniós bürokrácia hibája.</p>

Gyors cselekvés helyett halasztgatás. Májusban, amikor az Európai Bizottság (EB) bemutatta első menekültkvótaterveit, az akut helyzettel magyarázták a lépést. A tagállamok többsége leszavazta a kötelező kvótákat, cserébe önkéntes alapon osztottak el több mint 20 ezer menekültet.Miközben az EB új kvótatervezete miatt újból beindult a politikai csatározás, a korábbi önkéntes vállalást mintha mindenki elfelejtette volna. Ficóék akkor száz plusz száz szíriai menedékkérő hazai elhelyezését vállalták, ám ezek azóta sem jöttek meg. S egyhamar nem is fognak – tudtuk meg a belügyminisztériumtól. Száz személyt olasz vagy görög menekülttáborokból kellett volna átvállalnunk, másik százat pedig a Közel-Keletről. „Mindkét program kétéves. Tehát minden tagállamnak két éve van arra, hogy teljesítse vállalását” – írta a belügy sajtóosztálya. Úgy tűnik, nem is a kormány késlelteti a folyamatokat – neki legfeljebb csak megfelel –, még uniós szinten sem születtek meg a technikai jellegű döntések.„Az implementációs folyamat előkészületi fázisban van, ezért nem tudjuk megsaccolni, mikor érkezhetnek Szlovákiába” – írta lapunknak a belügyminisztérium. Úgy tűnik, a 20 ezer menekült „elveszik” az uniós szervek (Frontex, Interpol stb.), valamint a tagállamok közti egyeztetések folyamatában. Olyannyira, hogy eddig egyetlen uniós tagállam sem tudta teljesíteni júniusi vállalását. Közben pedig újabb kvótákról dúl a vita. A belügyminisztérium nem kívánta megmondani, melyik hazai táborba vagy befogadóállomásra küldenék a menekülteket, arra hivatkozva, hogy ennél fontosabb dolgok sem dőltek még el. A belügyi tárca úgy tudja, a menedékkérők esetében már nem lesz külön elbírálási folyamat, eleve olyan személyeket fogunk átvenni, akik menekültstátuszt kapnak. „Ezért feltételezhető, hogy tartós lesz az itt-tartózkodásuk” – írta a minisztérium. A kormány eredeti tervei alapján egyébként szíriai keresztényekről lett volna szó – a háború előtt 17 milliós ország 10%-a keresztény –, ám időközben ez is megváltozott. Ivan Netík, a belügy szóvivője már másfél hete is arról beszélt az osztrák Die Pressének, hogy nem lesz probléma, ha muzulmánok is lesznek közöttük, a héten pedig Miroslav Lajčák külügyminiszter is azt mondta: nem feltétel, hogy keresztények legyenek. Amikor a napokban Robert Fico kormányfő erre vonatkozó kérdést kapott, érdemi választ nem tudott rá adni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?