Idegen a határon – hogyan érthetjük meg a migrációt?

A migrációval, a migránssal kapcsolatban rengeteg téves információ és féligazság került forgalomba, különösen a 2015-ös menekülthullámot követő fenyegetettség és propaganda okozott nagy károkat. Az ELTE két professzora, Csepeli György és Örkény Antal a Nemzet és migráció című könyvében egészen a nemzetté válás időszakáig nyúlik vissza, hogy beláthatóvá tegye, a nemzetállamok egységét a pluralitás mindig is ellehetetlenítette. Az Európa több országára kiterjedő évtizedes kutatások eredményeinek tanulmányozása segít megérteni az összefüggéseket, s az idegen, a másik társadalmilag és lélektanilag bonyolult helyzetét is átélhetővé, érthetővé teszik a szerzők. 

A könyvismertetés a kötet fejezeteinek logikus struktúráját követi: 1. A nemzetek felemelkedése, 2. A nemzeti identitás Európában, 3. Az idegenekkel szembeni attitűdök Európában, 4. Migráció, új kisebbségek, migráns csoportok társadalmi integrációja. A modernitás európai projekt – „a szabadság, a tulajdon, az egyenlőség értékei, a piac, a nemzetállam, az osztálytársadalom intézményei, az individualizáció, a racionalizáció és a szekularizáció folyamatai” –, vívmányai a világban nagyon sokféle formában vannak jelen, Európában is jól láthatók a különbségek. A szerzők Szűcs Jenő 1980-as években leírt – a Római Birodalom megszűnése után kialakult – három fejlődési régióra hivatkoznak, de a harmadik régiót, a Nyugat és a Kelet közé ékelődő közép-európiai régiót, ahol a bizalom és a bizalmatlanság kultúrája keveredik, találóan jellemzik Rudolf Chmel Szlovákiáról írott szavai: „a szlovákok helyzete a zárt, autoritárius, antidemokratikus, oligarchikus Kelet és a nyitott, liberálisabb, demokratikusabb Nyugat között oszcillált”. A modern nemzetállamok születésénél a társadalmakban meglévő értékeknek, attitűdöknek, szervezettségnek, hagyományoknak stb. óriási szerepük van, gyakran a jelenben is éreztetik a hatásukat. Az első fejezetben a nemzetelméletekkel, valamint az etnopolitika és a globalizáció viszonyrendszerével foglalkoznak a szerzők. 
 

A nemzethez vagy csoporthoz tartozás általában pozitív értékek alapján történik, miközben a nemzethez tartozók más csoportokhoz, nemzetekhez képest is igyekeznek definiálni magukat. Ha a saját nemzetünket jobbnak, kompetensebbnek tartjuk, és a másik nemzet fölé helyezzük, akkor etnocentrikus megközelítést alkalmazunk, ha ez a felfogás „rendszerszervező ideológiává” válik, akkor nacionalizmusról beszélhetünk. A második fejezetben a nemzeti identitás kérdésének vizsgálata egy nagy nemzetközi összehasonlító empirikus kutatássorozat (ISSP) 2013-as adatain alapul. A kutatást korábban 1995-ben és 2003-ban is lefolytatták, ezért az eltéréseket és változásokat is nyomon lehet követni. Ezek a kutatások arra fókuszáltak, hogy „a világ és ezen belül Európa különböző országaiban mi jellemzi a polgárok nemzeti identitását, hogyan látják az emberek az idegeneket és a belső kisebbségeket, valamint hogy beszélhetünke bármiféle, a nemzeti identitáson túlmutató transznacionális vagy szupranacionális identitás kialakulásáról”. Módszertani problémát jelent a nemzetközi kutatásoknál, hogy az egyes nemzetekről szerzett információk miképpen hasonlíthatók össze. A vizsgált országokat hat régióra osztották: 1. EU-magországok (Belgium, Franciaország, Németország), kiegészítve Svájccal, 2. Kontinensen kívüli EU-országok (Nagy-Britannia és Írország), 3. Északi EU-országok (Dánia, Finnország, Izland, Svédország, Norvégia – függetlenül attól, hogy melyik EU-tag), 4. Déli EU-országok (Portugália, Spanyolország), 5. Közép-európai országok (Csehország, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia), 6. Oroszország és Törökország. A különbségek dacára, állítják a szerzők, az egy csoportba sorolt országok között sok közös pont van, ezért meg lehet vizsgálni az európai kötődés mértékét. 

Az idegenellenesség aggregált indexének mértékét elemezve kiderül, hogy 1995 és 2013 között a vizsgált hat régióban az idegenellenesség mindenhol csökkent. Ezt a trendet valószínűleg megtörte a 2015-ös menekülthullám. Az összehasonlító kutatás eredményeit összefoglalva elmondható, hogy „egyes országok történetileg meghatározott regionális pozíciója mind a mai napig hatással van arra, hogy az egyes országokban milyen gyakorisággal fordulnak elő a nemzeti azonosulás mintái”. Az eredmények azt is mutatják, hogy az Európai Unióban (2013ig) egy kisebbség körében lassú változás figyelhető meg, amelynek révén a nacionalizmusnak hátat fordítanak, és még nagyobb integrációt szorgalmaznak. 
 

Az Európában jelen levő idegenekkel szembeni attitűdöket elemzi a harmadik fejezet. Az EU fennállásának legnagyobb kihívását nem „belső” problémák kezelése, hanem „kívülről” érkező csoportok elhelyezése jelenti, természetesen ez a feszültség a rendszer „belső” tökéletlenségét is mutatja. A 2015ös fordulópont számos problémára ráirányítja a figyelmet, például „az EU határainak a védelme, az egységes határellenőrzés problémája, a menekültek regisztrációja és a menekültkérelmek elfogadása egységes elvek szerint, az arányos befogadás, az erőforrások megosztása és a menekültekkel kapcsolatban széles körű humanitárius segítségnyújtás. Ezeknél azonban súlyosabb probléma a tagországok szoros együttműködésének a gyengesége, a mindent átható kölcsönös bizalmatlanság, a közös megoldások helyetti széthúzás, a politikai ellenségesség és gyanakvás.” A menekültkrízissel sajnálatos módon magával hozta az előítéletes gondolkodás megerősödését, a durvább közbeszédet, és a politikai összecsapások leszivárogtak, s megmérgezték az emberi kapcsolatokat, az agresszív szlogenek, a szélsőséges megnyilvánulások nyomán az egyének a dühüket és frusztrációjukat az idegen ellen fordították, egy olyan idegen ellen, akit a média formázott meg; anélkül, hogy megismerhetnék az idegent (kultúráját, nyelvét stb.), elutasítják, megvetik, gyűlölik. Azért hogy ilyen hiszterizált közeg alakult ki, a politikai vezetők felelőssége óriási. Innen nézve is érdekes az iszlámellenesség helyzete, mely különböző mértékben mindenhol jelen van. Nagy-Britanniában és Hollandiában, ahol viszonylag sok muszlim él, sokkal enyhébb az iszlámellenesség, mint Magyarországon és Lengyelországban, ahol a muszlimokról csak közvetett tapasztalat létezik. 

Az utolsó, negyedik fejezet a migráció jelenségét vizsgálja történeti és a migráns csoportok integrációja szempontjából. A vándorlásoknak az emberiség történetében a letelepedés vetett véget, s a korábban természetes migrációt újradefiniálták. Az eltérő nemzetállamfelfogásokban az a közös, hogy „szigorúan lezárja a politikai és kulturális közösség határait, és világosan megkülönbözteti a nemzethez tartozókat azoktól, akik nem tartoznak a nemzeti közösségbe, tehát azokat, akik idegenek. Mindez fizikai, jogi, adminisztratív vagy szimbolikus határmegvonással jár, mely határok vagy nem, vagy csak nagyon nehezen átjárhatók.” Ha megnézzük a globális migráció mértékét az első ábrán, azt látjuk, hogy folyamatosan emelkedik. Ugyanakkor, ha a számokat globális környezetben vizsgáljuk, észrevehetjük, hogy korántsem Európába érkezik minden menekült, a közel félmilliárdos Európába kívülről, tehát nem Európából 34,5 millióan érkeztek. 

A migráns csoportok társadalmi integrációja című alfejezet egy 2009-ben Magyarországon végzett kutatást mutat be, mely a migráns csoportok társadalmi integrációjának módjait vizsgálta. Fontos tudatosítani, hogy Magyarország a múlt században etnikailag és kulturálisan meglehetősen homogén ország lett, ezért a multikulturalitással csak korlátozott tapasztalata van. Kérdés, hogy ebben a közegben hogy néz ki a bevándorlók integrációja, meg tudnak-e „tapadni”, vagy a perifériára szorulnak, aminek számtalan negatív következménye van. 

Régi trend, hogy egyre többen indulnak el, ami viszont új jelenség, hogy „egyre több az akadály, amit maguk az emberek hoztak létre a mozgások megakadályozása, korlátozása végett” – ezek ma társadalmi, s nem természeti akadályok. A globális egyenlőtlenség továbbra is arra fogja sarkallni az embereket, hogy vándoroljanak. A migráció témája továbbra is velünk marad, ezért az egyik legfontosabb szempont, hogy mind a migráció, mind a rá érkező válasz békés legyen. 

A kötet online is elérhető, letölthető a TáTK honlapjáról. 

Csepeli György – Örkény Antal: Nemzet és migráció. ELTE TáTK, Budapest, 2017. 160 oldal.