Kassa. Új székházjavaslattal állt elő Süli János, Kassa-Óváros polgármestere, aki úgy véli, az egykori megyeháza Fő utcai épülete kicsi lenne a megyei hivatal számára. A kassai korzón álló épület ráadásul tömegközlekedési eszközökkel megközelíthetetlen, márpedig a hivatalt elérhetővé kell tenni a polgárok számára.
Hol legyen a megyeháza?
Kassa. Új székházjavaslattal állt elő Süli János, Kassa-Óváros polgármestere, aki úgy véli, az egykori megyeháza Fő utcai épülete kicsi lenne a megyei hivatal számára. A kassai korzón álló épület ráadásul tömegközlekedési eszközökkel megközelíthetetlen, márpedig a hivatalt elérhetővé kell tenni a polgárok számára. Süli a főpolgármesteri hivatal épületének egyik szárnyát javasolja e célra, amely megfelel valamennyi követelménynek, a magisztrátus nagytermében a képviselők és a nyilvános ülésekre kíváncsi polgárok is elférnek, a parkolási lehetőség és az infrastruktúra is adott. Süli a kormányfővel is tárgyalt székházügyben. Ekkor a megyeháza és a volt hadtestparancsnokság épülete került szóba lehetséges megoldásként. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.