Közélet

Himnusztörvény: a Híd csak egy mondatot módosítana

A Híd képviselői nem szavazzák meg ismét az állami szimbólumokról szóló törvény módosítását, amivel a parlament megtörheti az államfő vétóját.
TASR

2019. április 17. 12:43

Ezt a párt szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be a Híd alelnöke, Sólymos László környezetvédelmiminiszter. Ha a parlament ismételten megszavazza a jogszabályt, a párt a májusi parlamenti ülésén előterjeszti a más államok himnuszának lejátszására és eléneklésére vonatkozó rész módosító javaslatát.

„A Híd-frakció nem szavazza meg a törvény, azonban a parlament nélkülünk is meg tudja törni az elnöki vétót”

- mutatott rá Sólymos.

Bastrnák Tibor frakcióvezető emlékeztetett: a párt ígéretet tett, hogy megoldja a problémát, és ezt meg is teszi. Szerinte az államfő „nem könnyítette meg a helyzetet”, amikor a törvény egészét vétózta meg.

Gál Gábor igazságügyi miniszter szerint a módosításuk csupán egy mondatból állna, azt kellene betoldani a törvény szövegébe.

„Az előző mondat nem érinti a fizikai és jogi személyek más állam himnuszának lejátszásához vagy elénekléséhez fűződő jogát”

- olvasta fel a mondatot Gál. Hozzátette, a módosító javaslatot még a májusi ülés kezdete előtt eljuttatják a parlamentbe, és gyorsított eljárásban fogják tárgyalni. 

„Azt is javasolni fogjuk, hogy a bírság, amit a járási hivatal szabhat ki a törvény megsértése vagy helytelen értelmezése miatt, kerüljön ki a jogszabályból”

- tette hozz Gál.

Andrej Kiska az állami szimbólumokról szóló törvény egészét vétózta meg és újratárgyalásra visszaküldte a parlamentbe, mert a megfogalmazásokat nem tartja egyértelműnek, emiatt a törvény csökkentené a jogbiztonságot. Mivel a teljes törvényt vétózta meg, a parlament két dolgot tehet: vagy eredeti formájában még egyszer megszavazza, és akkor életbe lép a jogszabály, vagy másodszor nem szavazza meg a törvényt.

A törvény annak bírálói szerint megtiltja más állam himnuszának lejátszását vagy eléneklését nyilvános rendezvényeken, ha nincs jelen az adott állam hivatalos delegációja. A törvény visszaküldését Andrej Danko, az SNS, és Bugár Béla, a Most-Híd elnöke is kérte az államfőtől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Új frekvenciákat kapott a Pátria rádió

Finnország és Csehország az elődöntőben

21 millió euró miatt kockáztat 895 milliót a magyar kormány

5 év Érsekújvár volt polgármesterének

Az oroszok az amerikaiakat is legyőzték

Miből tartsuk el a gyerekünket?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?