Híd: Fico napirenden módosítaná az Alkotmányt

Pozsony |

<p>A kormány módosítani kívánja az Alkotmányt annak érdekében, hogy betiltsa az ivóvíz, az ásványvizek valamint a geotermális vizek kivitelét Szlovákia területéről.&nbsp;</p>

Robert Fico Peter Žiga környezetvédelmi miniszterrel együtt tartott sajtótájékoztatóján így reagált arra az éles kritikára, amelyet az ellenzék és köztük a Híd képviselői fogalmaztak meg a vízügyi törvény módosításával kapcsolatban.  Az alkotmánymódosításról szóló szavazás Fico szerint megmutatja, hogy az ellenzéknek valóban Szlovákia vizeit akarja-e megvédeni.  A Híd szerint a Smer az alkotmánymódosítással közvetetten elismerte, hogy a vízügyi törvény kormány által benyújtott javaslata súlyos hiányosságokkal van tele. „A Smer a vízzel kapcsolatos spekulációiba az ellenzéket is bele akarja rángatni, amivel egyfajta alibit gyárt saját maga számára a polgárok előtt“, reagált a Híd a miniszterelnöki tájékoztatóra.  A párt nyilatkozata szerint a Smer úgy látszik arra adta a fejét, hogy minden parlamenti ülésen módosítja az alkotmányt. „Szeretnénk emlékeztetni, hogy az alkotmányt nem lehet nap mint nap módosítani. Az, amit egyes politikusok az alaptörvénnyel művelnek, nem más, mint politikai dilettantizmus és a polgárok semmibe vevése.“ – áll a Híd állásfoglalásában.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?