Híd: A Smer egy újabb javaslatot lopott el a Hídtól

<p>Solymos László, a parlamenti frakció elnöke szerint a belügyminisztérium műhelyéből származó módosító javaslat, amely 15 éves korig kötelezővé teszi a lesiklópályákon a védősisak viselését, a Híd javaslatának másolata, amelyet még tavaly októberben terjesztettek elő.</p>

Solymos szerint a Hegyi Mentőszolgálatról szóló törvény módosítása helyes lépés annak ellenére, hogy a kormány egy éves késéssel terjeszti elő. „A Smer újabb javaslatunkat lopta el. Kár, hogy a Smer képviselői nem voltak képesek a kezdeményezésünket már tavaly októberben jóváhagyni, ugyanis így már a tavalyi szezonban csökkenhetett volna a balesetek száma,“ jelentette ki Solymos László. Továbbá megemlítette, hogy ez nem az első eset, hogy a Smer ellopja a Híd javaslatát. „Ez a lépés is azt bizonyítja, hogy a Smernek nincsenek saját megoldásai. De ami még rosszabb, hogy nem hajlandó az ellenzék ötleteit támogatni,“ tette hozzá Solymos.

Az októberi parlamenti ülésen a Híd javaslatát Gál Gábor és Érsek Árpád, a Híd parlamenti képviselői terjesztették elő. A képviselők így akarták megelőzni a balesetek előfordulását és védeni a síelők életét és egészségét. Törvényjavaslatukkal kötelezővé akarták tenni a védősisakok viselését a lesiklópályákon minden 15 évnél fiatalabb gyermeknél. A védősisak viselését a lesiklópálya üzemeltetője ellenőrizné, aki egyben jogosult kitiltani azt, aki nem hajlandó betartani a szabályokat. 

A cikk a Híd sajtóközleménye

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?