Híd: A közbeszerzési törvény módosítása nem csökkenti a korrupciót

Pozsony |

<p>
<p>A közbeszerzési törvény módosításának hiányosságaira mutatott rá csütörtöki sajtótájékoztatóján Solymos László, a Híd frakcióvezetője és Gál Gábor, a párt képviselője.</p>
</p>

Solymos elmondta, hogy a közbeszerzési folyamatok a legkorruptabbak közé tartoznak Szlovákiában. A Szlovákiai Vállalkozói Szövetség (PAS) legújabb felmérése alapján a dotációk és megrendelések odaítélésénél a teljes összeg 15%-a csúszópénzként kerül valaki zsebébe. A legutóbbi Eurobarométer-felmérés szerint a lakosok 80 százaléka komoly problémaként tekint a korrupcióra. „Ezért lenne fontos, hogy a politikusok és a parlament olyan törvényeket és törvénymódosításokat fogadjanak el, melyek minimalizálják a korrupció esélyét” – nyilatkozta a párt alelnöke.

A Híd szerint a törvényjavaslatnak két célt kellene követnie: csökkenteni a korrupciót a közéletben és hatékonyabbá tenni az anyagi eszközök felhasználását, melyeket az állam a közbeszerzések által költ el. A beterjesztett törvényjavaslat azonban szűkíti azon vállalatok körét, melyek bekapcsolódhatnak a közbeszerzési folyamatba és sok esetben eltörli a kifogásemelés lehetőségét, amely a becsületes vállalkozók utolsó mentőöveként szolgál. „A közbeszerzés a belügyminisztériumba lesz központosítva, ami a kiadások csökkentéséhez vezethet, de túl nagy hatalmat ad egyetlen személy, a belügyminiszter kezébe” – tette hozzá Solymos.

A törvényjavaslatnak Gál Gábor elmondása szerint három olyan része van, amely a leginkább problematikus: a beszállító-minősítő rendszer bevezetése, az ún. stratégiai megrendelések bevezetése, valamint korlátozza a beszerzési eljárás törvényességének elbírálását.

„Ez a törvényjavaslat nem vezet sem nagyobb átláthatósághoz, sem a kiadások csökkentéséhez. Tartósít minden negatívumot, ami a jelenlegi törvényben található és növeli a visszaélés lehetőségét” – fejezte be Solymos László.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?