Híd: A hatóságok azonnal lépjenek a vietnami férfi elrablása ügyében

bugár
Pozsony |

Ha beigazolódik a gyanú, hogy a Szlovák Köztársaság aktívan részt vett a vietnámi állampolgár elrablásában, senki sem kételkedhet abban, hogy a nemzetközi kapcsolatokban ez nem kis bonyodalmakat fog okozni nekünk. Ezt Debnár Klára, a Most-Híd koalíciós párt szóvivője jelentette ki szerdán arra a berlini nyilatkozatra reagálva, mely szerint az emberrablás áldozata egy szlovák kormánygép fedélzetén hagyta el a schengeni övezetet és tért vissza a hazájába.

„Közös érdekünk, hogy a bűnüldöző szervek azonnal lépjenek, hogy a német hatóságokkal együttműködve kivizsgálják az egész ügyet és felderítsék, hogy történt-e mulasztás, visszaélés vagy bűncselekmény” – tette hozzá a szóvivő. A párt álláspontja szerint addig, amíg ki nem vizsgálják az ügyet, a legfőbb közjogi méltóságoknak óvatosan kellene nyilatkozniuk, mivel „Szlovákiának a megalapozatlan állítások is árthatnak.”

A berlini Kerületi Bűnügyi Hivatal szerint „szinte minden kétséget kizáróan” szlovák kormánygéppel hagyta el a schengeni övezetet, és tért vissza a hazájába a vietnámi expolitikus és vállalkozó, Trinh Xuan Thanh, akit tavaly július 23-án raboltak el Németországban. Az erről szóló jelentést először a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) napilap hozta nyilvánosságra.

A jelentés beszámol egy találkozóról is a vietnámi belügyminiszter, To Lam és az akkori szlovák belügyminiszter, Robert Kaliňák között, melynek a német nyomozók szerint egyetlen célja volt: „Trinh urat viszonylag problémamentesen kivinni a schengeni övezetből és Vietnámba juttatni.”

Kaliňák keddi (7.31.) reakciójában rámutatott: a szlovák kormánygépen utazó személyek listáján, melyet a vietnámi hatóságok tettek közzé, nem szerepelt annak a vietnámi állampolgárnak a neve, aki ellen büntetőeljárás folyt. A gépen nem szállítottak fekvő beteget és megbilincselt vagy szabadságában más módon korlátozott személyt sem. Mindegyik utas diplomáciai útlevéllel utazott. „Érdekelne azonban a válasz arra a kérdésre, hogy ha a német hatóságok tényleg nyomoztak a vietnámi állampolgár után, ahogy állítják, miért nem szerepelt a neve a schengeni információs rendszerben, amely figyelmezteti a többi államot egy keresett, gyanús személyre?” – kérdezte rövid állásfoglalásában Kaliňák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?