Hétfőn 11 órára hívták össze a parlament rendkívüli ülését a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) intézkedéseivel és a Végkifejlet (Rozuzlenie) akcióval kapcsolatban – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke.
Hétfőn tartják a rendkívüli parlamenti ülést
![parlament kp](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2023-08/20230507_nrsr96_01970506.jpg.jpg?itok=__Noyv0k)
Az ülés összehívását az ellenzéki Smer kezdeményezte.
„Ez komoly probléma. Soha nem történt még itt ilyesmi. Az igazságszolgáltatás is veszélyben van. Vajon mit gondolhatnak erről az emberek hat héttel a választás előtt" - mondta Kollár a bűnüldöző szervekre utalva, és arról beszélt, hogy bizonyos csoport egy visszaél a joggal, és félreállít mindenkit, aki az útjában áll. Szerinte egy szűk csoport, beleértve az államfőt és a kormányfőt is, nem állíthat csak úgy félre mindenkit, még a belügyminisztert is.
A megkérdőjelezett titkosszolgálati jelentés kapcsán elmondta, szerinte azt törvényes keretek között dolgozták ki. Rámutatott, hogy a titkosszolgálatnak is kötelessége továbbítani az esetleges törvénytelenségekről szóló információkat, és ezt meg is tette.
Kollár tájékoztatása szerint pártjának képviselői támogatják az ülés összehívását, hogy megvitathassák a kialakult helyzetet. Számít azzal, hogy mint a második legmagasabb posztot betöltő közjogi méltóságot, őt is meghívják a biztonsági tanács ülésére, amelyet Ódor Lajos miniszterelnök hívott össze péntekre.
Peter Pčolinský, a Sme rodina-frakció elnöke megerősítette, hogy testvére, Vladimír P., a SIS volt vezetője, aki ellen vizsgálat indult az ügyben, jelenleg szolgálati úton van külföldön, de amint lehet, hazajön. Leszögezte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal, és nincs tudomása arról, hogy bármi törvénytelenséget követett volna el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.