Hétfőn tárgyal a Híd és az MKP

Pozsony |

<p>A Magyar Közösség Pártjának elnöki teendőit ellátó Szigeti László lapunknak megerősítette, hogy a két magyar párt hétfőn délelőtt tárgyalóasztalhoz ül a Híd székházában.&nbsp;</p>

A találkozót Bugárék kezdeményezték. „Mi elsősorban azt szeretnénk megtudni, hogy a MostHíd hogyan látja az országban kialakult politikai helyzetet, mi a véleményük arról, hogy megerősödtek a nem standard politikai pártok, és úgy néz ki, hogy elburjánzik a parlamentben a xenofób, nacionalista vonal” – mondta lapunknak Szigeti. Úgy véli, a Híd informálni fogja az MKP küldöttségét arról is, hogyan milyen szerepet kíván játszani a kormányalakításban. „Tudni szeretnénk, mi a Most-Híd véleménye a felvidéki magyarság jövőjét illetően, melyek a prioritásai akár kormányon belül, illetve kormányon kívül. Gondolunk itt a nyelvhasználatra, önrendelkezésre és a kissebségi kultúra támogatásával kapcsolatos törvényre és egyéb a magyarságot érintő égető kérdésekkel kapcsolatban” – magyarázta Szigeti, aki szerint a találkozó tényét is jelentős eredménynek kell elkönyvelni, és ha mindkét fél szándékai őszinték, akkor a hétfőit újabb találkozók követhetik.  Solymos László szerint a Híd még a kampány előtti időszakban jelezte, hogy a választások után kész tárgyalni az MKP-val. „Nyilvánvalóan hétfőn nem sikerül mindenben megegyezni, ez egy hosszú folyamat, de valahol el kell indulni” – mondta a párt alelnöke. Egyelőre nem tudni, hogy a két párt az együttműködés milyen formája mellett dönthet. Solymos szerint először a két párt közötti árkokat kell betemetni. „Sokkal egyszerűbb lenne, ha csak a párt képviselői közötti ellentéteket kellene feloldani, sajnos azonban a mostani kampány is megmutatta, hogy a hétköznapi emberek között is hatalmasak az ellentétek, a szlovákiai magyar társadalomban jelentős az egymás iránti gyűlölet” – mondta Solymos. Hozzátette, azokat, akik nem tudnak túllépni a vélt és valós sérelmeken, legyen az az egyik, illetve a másik oldalon, valószínűleg mellékvágányra kell állítani. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?