Heger: Putyin nem adott esélyt Ukrajnának a béketárgyalásra

Eduard Heger
Pozsony |

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tárgyalni akar a békéről és Ukrajna területi integritásának megőrzéséről, de Vlagyimir Putyin, a Kreml vezetője nem adja meg neki a lehetőséget – mondta csütörtökön Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a pozsonyi Globsec 2022 biztonsági konferencián, ahol megbeszélést folytatott Kiril Petkov bolgár és Arturs Krišjnis Kariš lett miniszterelnökkel.

„A mi feladatunk, hogy segítsünk Ukrajnának győzni, hogy vele együtt mi is győzzünk” – jelentette ki Heger. Szerinte Putyin nem ad lehetőséget Ukrajnának arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. „Azt kérdezik, tárgyalhatnának-e. De miről? Hogy Ukrajna átadja a területeit Oroszországnak, mert Oroszország szerint ez így lenne helyes?” – tette fel a kérdést Heger.

A miniszterelnök szerint a demokratikus világ túl hosszú ideig nem törődött Putyin jellemével. „A mostani helyzet nagyon jó ébresztő számunkra, tanulnunk kell belőle. Történelmet írunk. Meg kell mutatnunk minden autoriter vezetőnek, aki meg akarna támadni egy másik országot, hogy ennek nem lenne értelme” – hangsúlyozta a kormányfő.

Heger méltatta az Európai Unió és a nyugati országok gyors és széles körű válaszlépéseit, melyeket az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása után tettek. „Vlagyimir Putyin az értékeink ellen intézett támadást, és azt teszi próbára, mennyire hiszünk bennük. Hálás vagyok, hogy a Nyugat megmutatta, mennyire tiszteli ezeket, hiszen ezek a legnagyobb értékeink” – mondta a miniszterelnök.

Arturs Krišjnis Kariš lett kormányfőnek meggyőződése, hogy tartós béke csak egyetlen módon lehetséges Európában – ha Ukrajna győz, Oroszország pedig elveszíti a háborút. „Bármi más, mint egy nyilvánvaló orosz vereség, amit Moszkva is kénytelen beismerni, ismét csak azt jelentené, hogy Oroszország előbb-utóbb megtámadná Ukrajnát vagy valaki mást” – jelentette ki.

„Nincs más lehetőség, mint Ukrajna egyértelmű győzelme és területi egységének megőrzése. Itt nincs helye kompromisszumnak” – mondta Kiril Petkov bolgár államfő. „A béke elérésének egyetlen módja, ha sikerül kiszorítani az orosz hadsereget az ukrán területekről” – tette hozzá.

A június 4-ig tartó Globsec 2022 konferenciát csütörtökön nyitotta meg Zuzana Čaputová államfő. A tanácskozáson részt vesz Ursula von der Leyen, az Európai bizottság elnöke, Milo Djukanovics montenegrói elnök, Karl Nehammer osztrák kancellár és Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?