A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) arra kéri a külföldön dolgozó orvosokat, hogy térjenek vissza Szlovákiába – mondta Marian Kollár, a kamara elnöke a válságstáb csütörtöki ülésén.
Hazahívja a külföldön dolgozó orvosokat az orvosi kamara
„Felhívást intéztünk minden külföldön dolgozó szlovákiai orvoshoz, hogy térjen vissza abba az országba, amely felnevelte és kitaníttatta, mert a jelenlegi válsághelyzetben mindenkire szükségünk van” – mondta Kollár. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy itthon nem kaphatják meg azt a fizetést, és nem várják őket olyan feltételek, mint külföldön, de várnak rájuk a segítségre szoruló betegek.
Ha csak lehet, a kórházaknak ki kell tartaniuk. „Amint bezárjuk az ambulanciákat, vagy korlátozni kell a járóbeteg-ellátást, káosz lesz, mert a betegeknek valahová menniük kell, hogy kezelést kapjanak” – mondta Kollár, aki attól tart, hogy az emberek a kórházba fognak menni. Kollár szerint az ambulanciákat el kell különíteni a kórházaktól.
Az orvosi kamara elnöke ugyanakkor rámutatott, hogy a kamara mindenben együttműködik, de mindig időben tudnia kell, mi a teendő. Hozzátette, hiszi, hogy a döntések, amelyeket meghoznak, jók lesznek és hasznára lesznek az országnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.