Hazafiassági törvény - háromból két ember szerint fölösleges

Pozsony |

<p>Az emberek majdnem kétharmada szükségtelennek tart a hazafiassági törvényt - derül ki a TNS SK közvélemény-kutató ügynökség hétfőn ismertetett felméréséből, amelynek adatait az Új Szó Online-hoz is eljuttatta.</p>

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) műhelyéből származó törvényt ugyan márciusban a parlament koalíciós többsége, ám idővel - és a lakossági tiltakozást látva - a Robert Fico miniszterelnök vezette Smer-SD kihátrált mögüle. Fico nem hivatalosan arra kérte Ivan Gašparovič elnököt, hogy ne írja alá a törvényt. Az államfő így is tett: elfogadhatóbbnak tartaná, ha a törvény egyes elemei beépülnének az állami jelképekről szóló törvénybe. Egyben javasolta, hogy a jogszabály szeptember elsején lépne hatályba. A tervezetről kedden kezdődő ülésszakán dönthet a parlament.

A TNS SK felmérése szerint a hazai lakosság 63,4 százaléka szükségtelennek tartja Ján Slotáék a heti iskolai himnuszéneklést is előíró törvényét. A fennmaradó bő egyharmaduk ellenkező véleményen van.

Az átlagot meghaladó az ellenzők aránya a 49 évesnél fiatalabbaknál, az 5000-19 999 lakosú városokban élőknél, Nyitra és Kassa megye lakossága körében, valamint a magyar nemzetiségűeknél. Az SNS javaslata Zsolna és Besztercebánya megyében élvez az átlagosnál nagyobb támogatottságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?