Hayek Consulting: a cég nem, az állam viszont hibázott

Pozsony |

<p>A Hayek Consulting nem követett el hibát a pénzügyminisztérium 2007-es, összesen 36 millió eurós tenderén való részvételével, az állam azonban hibázott - írja a Közbeszerzési Hivatal által végzett vizsgálat eredményére hivatkozva a Sme napilap.</p>

A lap úgy tudja, hogy a vizsgálat alapján az állam diszkriminatív tendert hirdetett meg. Ján Počiatek (Smer-SD) akkori pénzügyminiszter állítja, a pályázattal kapcsolatban minden rendben volt.

A tenderrel kapcsán már a számvevőszék (NKÚ) is rámutatott hibákra. A versenyhivatal (PMÚ) azt vizsgálta, hogy a minisztériumi megbízásért versengő cégek nem játszottak-e össze, mivel egyesek az alapvető dokumentumokat sem nyújtották be a pályázatra, de nem találtak törvénysértésre utaló elégséges bizonyítékot.

A Hayek Consulting-ügy miatt tavaly Ivan Švejna (Híd) a közlekedésügyi minisztérium államtitkári posztjáról mondott le, idén márciusban pedig lemondott Martin Chren (SaS), a gazdasági tárca államtitkára is. Korábban mindketten a cég vezetői voltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?