Három vírus támad egyszerre – egyre több a beteg gyermek Szlovákiában

gyerekorvos covid idején

Nem mindig szükséges azonnal orvoshoz fordulni.

Az influenzán és a koronavíruson kívül az RSV is intenzíven terjed a szlovákiai lakosság körében, a fertőzésre pedig továbbra is a gyerekek a legfogékonyabbak.

A főként légzőszervi panaszokkal jaŕó betegségek sokszor elhúzódhatnak, és napokon keresztül okozhatnak magas lázat, száraz és hurutos köhögést, valamint ízületi és izomfájdalmakat.

Vannak, akik már karácsony óta betegek, és nem győznek sürgősségire járni, szakemberek szerint viszont mindezt feleslegesen teszik, hiszen csak abban az esetben érdemes meglátogatni az orvost, ha a szimptómákhoz súlyos szövődmények, úgymint légszomj, illetve nehézlégzés nem társulnak.

A láz azt jelenti, hogy a szervezet küzd a betolakodó kórokozóval szemben, így csakis akkor kell csillapítani, ha már elviselhetetlen a megnövekedett testhőmérséklet a beteg számára.

Az orvosok azt tanácsolják, hogy paracetamol, valamint ibuprofen tartalmú készítményekkel próbálkozzunk gyermekeknél, ha pedig ez sem segít, langyos zuhanyt vagy fürdőt vessünk be.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?