Három napig feleslegesen folyt a vita

Pozsony |

<p>Kedd délutántól feleslegesen vitáztak a képviselők a szociális biztosításról szóló tervezetről. A vitát, ahogy az egész ülést is, tegnap berekesztették, ma pedig egy újabb ülést kezdenek, amelyen elölről kezdődhet a vita.</p>

A Smer ugyanis végül igazat adott az ellenzéknek, amely már kedd óta figyelmeztette Paškáékat, hogy eljárásuk ellentétes a házszabállyal. Így tegnap befejeződött a 4. ülés, ma pedig kezdődik a 6. – miközben normális esetben két ülés között egy-másfél hónapos szünet szokott lenni. Az ellenzék szerint a Smer formailag ugyan tiszta megoldást választott, á ma tervezet gyorsított eljárását továbbra is törvénytelennek tartják. Ezt ugyanis csak akkor lehet kezdeményezni, ha természeti katasztrófa vagy nagyarányú gazdasági kár fenyegeti az országot – a 40 milliós többletbevétel esetleges elmaradása, melyet a II. pillér idő előtti lefaragásától vár a kabinet, viszont nem nevezhető nagyarányúnak.

„Itt is érvényes: lassan járj, tovább érsz. Ilyen fontos törvénynél megfontoltabban kell eljárni” – mondta a döntés után Bugár Béla, a Híd elnöke. Az ellenzék szerint botrányos, hogy egy gyakorlatilag minden állampolgárt jelentősen érintő jogszabályt pár nap alatt – érdemi társadalmi vita nélkül – akar a kormánypárt végigerőszakolni a parlamenten. A tervezet egyik célja, hogy 9%-ról 4%-ra faragja le a II. pillérbe utalt járulék nagyságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?