Három alkotmánybíró-jelölt mégsem vesz részt a mai meghallgatáson

alkotmánybíróság2
Pozsony |

Három alkotmánybíró-jelölt, Stanislav Irsák, Pavol Malich és Marek Tomašovič nem jelentek meg a jelöltek meghallgatásán a parlament alkotmányjogi bizottsága előtt. Távolmaradásukat előre igazolták.

 

Malich és Tomašovič februárban is indultak az első, sikertelen jelöltválasztáson. Malichot Eduard Burda, a Komenský Egyetem Jogi Karának dékánja, valamint Lenka Praženková, a Szlovák Ügyvédi Kamara és a Bírói Tanács elnöke jelölte. Tomašovičot szintén Burda, valamint a Szlovák Végrehajtói Kamara jelölte. Irsák, a Szlovák Ügyvédi Kamara jelöltje először indul.

Az elnöki hivatal küldötte a bizottság előtt kijelentette, hogy ennek a három jelöltnek vissza kellene vonnia az indulását, mivel nem vesznek részt a meghallgatáson, és így nem lehet nekik kérdéseket sem feltenni. Róbert Madej (Smer-SD) bizottsági elnök figyelmeztetett: a bizottság csak arról szavazhat, hogy a jelöltek teljesítik-e a feltételeket. A szavazáskor a képviselők figyelembe vehetik a távolmaradásukat, ahogy az elnök is figyelembe veheti azt, amikor a megválasztott jelöltek közül fog választani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?