Harabin szívesebben dolgozna otthon

Pozsony |

<p>Nem akar minden nap munkába járni, részben otthon dolgozna Štefan Harabin, a legfelsőbb bíróság elnöke.</p>

Ezt a legfelsőbb instancia igazságszolgáltatási tanácsának kell engedélyeznie, amely Harabin kérvényéről hétfőn fog dönteni. Hogy miért akar gyakrabban otthon maradni, és hogyan kívánja a házából irányítani az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb intézményét, a bíróság elnöke nem akarta elárulni – tájékoztatott tegnap a Sme napilap.
A vonatkozó törvények szerint minden bírónak joga van otthon is dolgozni. A bírósági elnökök körében viszont ezek a kérvények ritkaságszámba mennek. A kérdésekre a legfelsőbb bíróság sajtóosztályától csak Harabin gyakran ismételgetett mondatát küldték el, mely szerint a bíróság elnöke mindig a hatályos törvények értelmében járt el, ezeket jelenleg és a jövőben is tiszteletben fogja tartani.
A törvények szerint a bírók egy munkahéten legfeljebb két napot dolgozhatnak otthon. Ez nem lehet olyan nap, amikor tárgyalásuk van. Leggyakrabban péntekenként és hétfőnként szoktak otthon maradni, többen így hosszabbítják meg hétvégéjüket. Az otthoni munkanap lehetőségét azért engedélyezték, mert – az indoklás szerint – a bírók egy része az irodán kívül jobban tud összpontosítani. Harabin egyébként arra a kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, hogy kinevezése óta, tehát 2009 júniusától hány ügyben tárgyalt és döntött. A bíróság honlapján közzétett adatok szerint egyetlen ügyben hozott döntést tavaly májusban. Harabin kérvénye a Sme szerint az alkotmánybíróság (AB) által kiszabott büntetésével is összefüggésben lehet: szeptembertől egy évre 70 százalékkal csökkentik a fizetését, amiért nem engedte, hogy a pénzügyminisztérium ellenőrizze a bíróság gazdálkodását. Az AB döntését még július 18-án kiküldték az érintett feleknek, Harabin jogi képviselőjének mégis egy hónapig tartott, míg visszaigazolta, hogy átvette. Harabin béréből ezért csak szeptembertől vonható le 3500 euró. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?