Győri Gabi embersüteményei a komáromi színpadon

SZÉL JÁNOS

Győrig ment, szcenikus asszisztens lett az ottani színházban. Előbb a díszlettervezőknek, később már a jelmeztervezőknek is asszisztált. Másfél év múlva véglegesítették mint jelmezkivitelezőt. Győri Gabi Győrben győzött. Ma már sok díszlettervező kimondottan őt kéri.

Mivel nyerte el a bizalmukat?

Talán azzal, hogy mindig megpróbálok szót érteni mindenkivel. Sokat tanultam tőlük, az összes felvételim előtt támogattak. Kétezerben már besegítettem a Hotel Mentol díszletének a tervezésébe. Kétezer kettőben kaptam először lehetőséget, hogy a Veronai fiúk című musical jelmezeit megtervezzem. Egy évvel később indult a díszlet-jelmeztervezői szak Kaposvárott, rá egy évre felvettek. Az idén végeztem. Ha összeszámolom az éveket, tíz esztendeje vagyok a szakmában. A főiskola alatt évente három darabot terveztem. Dolgoztam Győrött, Budapesten és a Komáromi Jókai Színházban.

Kellett a főiskola? Díszletei és jelmezei anélkül is szép sikereket arattak. Nem érvényes, hogy erre is születni kell?

Nem ártott, bár azt gondolom, hogy ezt a főiskolán, sajnos, nem lehet megtanulni. Ezt a szakmát az élet tanítja meg. A főiskolán kiválóan oktatnak rajzra, bevallom, abban hiányosságaim voltak. Meg azután kellett a papír. Még fiatal vagyok, és ki tudja, mit hoz az élet.

Amíg meglett a papír, kik voltak a mesterei?

Menczel Róbert a legnagyobb mesterem az életben is, és nagyon jó barátom. Vele dolgoztam az első pillanattól kezdve, sajnos csak fél évet tanított a főiskolán. Csík György nagyon inspiráló mester volt. Gyarmathy Ágnes, Molnár Zsuzsa, Székely László tanítottak még. Már a névsor is magáért beszél.

Mit kapott tőlük?

Menczel Róberttől azt tanultam, hogy a kevesebb mindig több. Gyarmathy Ágnestől azt, hogy a szakma nem fenékig tejföl. Csík Györgytől a bátorságot, a merészséget, Székely Lászlótól pedig a hagyományokat lehetett megtanulni.

Harmadikos főiskolásként kérte fel Bezerédi Zoltán színművész, rendező, Gárdonyi Géza A bor című zenés falusi története díszleteinek tervezésére a Komáromi Jókai Színházban. Gondolom, azért, mert Bezerédi is Kaposvárról indult.

Bátonyi Györgyöt kérte fel, aki remek díszlettervező és jó barátom. Gyuri azt válaszolta, hogy nem tudja elvállalni a munkát, de értem kezességet vállal, ami nagyon jólesett. Így hozott össze Bezerédi Zoltánnal. Azóta már dolgoztam vele Budapesten, a színművészeti egyetemen, az Én és a kisöcsém című darabban és Szombathelyen, ahol Machiavelli Clizia, a titokzatos szépség című darabját rendezte. A bemutató után azt mondta, ha lesz valami, azonnal szól. Úgy érzem, megszeretett.

Koltai Tamás azt írta az Élet és Irodalom hasábjain megjelent kritikájában A bor díszletéről, hogy „a szabálytalan alakú, villanykörte-füzéres kapuval ellátott faemelvény-díszlet, a hátteret hatalmasan betöltő, világítási effektusokkal kiemelt népies konyhai »fali áldás« finoman ironikus operettízt ad a játéknak. És az egész, cizellált elegy elbűvölően természetes egységet alkot”.

Bevallom, Zoli szeretett volna valamilyen hátteret. A családot azért rajzoltam a falvédőre, mert róluk szól a darab. Válófélben vannak, csak a fiuk tartja össze őket. Az asztal alatt a gyermek azért fogja be a fülét, mert nem akarja hallani a szülők állandó veszekedését. Az asztalon meg azért van borospohár, mert egy pohár bor indítja el az eseményeket. A férfi egyébként olyan, mint Gárdonyi Géza. A portréját rajzoltam a fali áldásra.

A rengeteg boros ládára meg ráfújatta az előadás címét.

Találtam egy régi fekete-fehér fotográfiát, melyen öreg parasztbácsik zöldséges ládákon kártyáznak. Mutattam Zolinak, és kértem, hogy ezt használjuk ki. Legyártattam különböző méretekben vagy harminc darab ládát. Amikor legközelebb jöttem Komáromba, már táncoltak a ládákon. Azután a ládákra fújattuk: BOR, hogy legyen magyarázata, miért vannak a színpadon.

A rendezők engedik, hogy szabadon szárnyaljon a fantáziája, vagy diktálják, hogy mire volna szükségük?

Rendezője válogatja. Bezerédi minden jó ötletet elfogadott. Mindenben partner, és kiáll mellettem a színház vezetősége előtt is. Van olyan rendező, aki konkrétan oldalról oldalra előírja, hogy mire vágyik a színpadon.

Mikor könnyebb a munkája?

Amikor csak irányvonalakat adnak a rendezők. Abba azután beledolgozom az elképzeléseimet. Kell egy alapkoncepció, de ne utasítsanak. Azt nem szeretem.

Pille Tamás, a Háry János rendezője sokat utasította?

Sokat, de meggyúrtam, ő pedig elfogadta az ötleteimet. Most már összhangban vagyunk.

A mézeskalács a rendező ötlete volt?

Mézeskalácsot szeretett volna mindenhová. Szóltam, hogy enélkül nem hangsúlyozzuk ki az osztrák–magyar ellentétet. Így lettek a magyarok mézeskalácsok, az osztrákok pedig mignonok, habcsókok és marcipánok. A magyarok meleg színekben, az osztrákok hidegekben jelennek meg a színpadon. Így már érezhető az ellentét.

Ezért láttam az előbb a színház varrodájában, ahol kerestem, egy hatalmas habcsók-fejdíszt?

Rokokó parókát idéző habcsókot meg tejszínhabot viselnek a fejükön a süteményemberek.

Jóízűen tervezhette ezt az ennivaló előadást!

Egy hete úgy díszítem xiloplasttal a ruhákat, mintha tortát díszítenék. A xiloplast fürdőszobai tömítőanyag. Messziről úgy néz ki a jelmezeken, mintha mézeskalács-cukormáz volna. Hajlékony, rugalmas, nem jön le a ruháról, nem okoz problémát a mozgásban.

A színészek azonnal vevők rá, hogy ők a Háry Jánosban mézeskalácsok lesznek?

A komáromi színészek azonnal vevők mindenre. Sosincs velük probléma.

Mennyi jelmezt tervezett a Háry Jánoshoz?

Több mint ötvenet. Rengeteg benne a statiszta, a különböző jelenetekben mindenki más ruhában van. S ott vannak még a kukták, a szakácsok, az udvaroncok, a huszárok, a határőrök...

Meg a rutén lányok?

A rutén lányok csak bábok...

A bábok is mézeskalácsok?

Amikor elkészítettem a jelmezterveket, leültem Fazekas Antónia győri bábkészítővel. Pille Tamás elmondta, hol mozogjanak a síkbábok. Antónia ezek alapján elkészítette a bábokat. Meseszépek lettek! Ráadásul az előadás néhány szereplőjét egy mézeskalácsos kisüti, amit majd meg lehet vásárolni az előadások szünetében. Ha a gyermeknézők helyében volnék, biztosan vásárolnék egy mézeskalácsot, és meg is enném.

Miért a feltételes mód?

Allergiás vagyok a mézre.

Ha jelmezt tervez, beleéli magát, hogyan játszik majd abban a ruhában a színész?

Tudnom kell, miképp viseli majd a ruhát a színész. Már a jelmeztervet is aszerint készítjük, hogy mi a karakter legjellegzetesebb mozdulata. Például hogyan lépked Ebelasztin báró.

Hogyan lépked?

Kecsesen, mint a rokokóban az emberek. Meg kell nézni a Háry János-rajzfilmet. Mindenkinek ajánlom.

Alaposan felkészült a Háry János jelmezeire és díszleteire?

Szerencsém volt, mert ezzel a daljátékkal egy évig foglalkoztunk a főiskolán. Most elmerültem a szakkönyvekben, a népviseletekben, a rokokóban és Napóleon ruhájában. A rokokó egy kicsit korábban volt, mint Napóleon, de látványosabb, mint az empire, ezért ötven évvel korábbra helyeztük a darabot. Miközben a parókákat, a fodrokat, a színeket tanulmányoztam, rokokó zenéket hallgattam, és beindult a fantáziám. A ruhákon nincs igazi fodor meg valódi dísz, csupán hab. Mindent habbal jelképezünk!

A varrodában kedves hölgyek varrják a jelmezeket, a díszletműhelyben asztalosok, festők dolgoznak. Velük is könnyen boldogul?

Ahol eddig dolgoztam, minden műhelyben lelkesek voltak az emberek. Mert nem egyszerű asztalosok és festők ám ők! A lelkük mélyén valahol ők is művészek, ezért is szeretek velük dolgozni. Ha összhangban vagyunk, és egy hullámhosszon működik az agyunk, mind megértenek, és simán megy a munka. A Háry János díszlete is mézeskalácsból lesz…

Tele habbal?

PUR-habbal, amivel az ablakokat tömítik.

A daljáték adja magát ehhez a „cukrászdához”?

Minden darabot sokféleképpen meg lehet csinálni. Attól függ, ki a célközönség, mit akarunk az előadással üzenni, Kodály-évfordulót akarunk-e ünnepelni.

Kilép a valóságból a történet azzal, hogy árad a hab a mézeskalácson.

Tamás első gondolata, egyben célja volt, hogy elemelje a valóságtól Háry János kalandjait. Ez volt az irányvonal, ebben ástunk mélyre. Onnantól kezdve, hogy az öreg Háry a nagyabonyi kocsmában elkezdi mesélni ifjúkori történtét, belecsöppenünk egy süteményvilágba. A közönség majd tényleg elhiszi, hogy tejszínhab van a szereplő fején, és meg akarja kóstolni. A végén, ismét a nagyabonyi kocsmában visszazökkenünk a valóságba. Jó keret, nagyon szeretem.

A Csárdáskirálynő, második itteni munkája fergeteges siker a Komáromi Jókai Színházban.

Az eredeti tervező nem tudta vállalni, hogy komáromi színpadra alkalmazza a sepsiszentgyörgyi előadás díszletét. Leültünk hát Keresztes Attila rendezővel, és megpróbáltunk a koncepción belül úgy dolgozni, hogy hasonlítson az eredetire, de mégis egy kicsit ide, a komáromi színészekhez alkalmazzuk színpadra. A három fő képet rám bízta. Kellett egy orfeum, egy kastélybelső meg egy park. Számítógéppel montázsképeket készítettem, amiket azután Budapesten egy cég hatvan négyzetméteres kamionponyvára nyomtatott. Megkeresni a képi világot volt az igazán nagy munka.

Melyek voltak a szépek és jók eddigi tervezései közül? Miket rakna mondjuk az első három helyre?

Nagyon szerettem Szakonyi Károly Adáshibáját Győrött. Díszletet és jelmezt is terveztem. Akárcsak a Portugálban, szintén Győrött és szintén Forgács Péter színész-rendezővel. A harmadik is legyen Győr, a Győri Balett! Igaz, hogy a Gaudí című előadás díszleteit és jelmezeit egy holland tervezőnő készítette, de nem tudott mindig Magyarországon tartózkodni, így én segítettem neki.

Gaudí katalán építész volt. El lehet táncolni az életét?

Gaudít, a rokonait, az épületeit, a szobrait táncolják el, gyönyörű zenére.

Mettől meddig tart az agyában a színház?

Éjjel-nappal dolgozik bennem a színház. Akkor tudok kikapcsolódni, ha olyan emberekkel vagyok, akik nem a színházban dolgoznak. Ám az autóban vagy a színházi barátaimmal nem tudom kikapcsolni az agyam. A főpróbahéten még álmodom is a színházzal.

Gyakran jár színházba?

Szeretnék sokkal többször menni, de kevés időm jut rá a sok munka mellett. Mostanában komolyabb és modernebb dolgokat néznék meg Budapesten vagy Bécsben. De mindig időszűkében vagyok.

Mit látott legutóbb?

A Katona József Színházban Az emberek veszedelmes közelségében című előadást. Az ötvenes évek pártkongresszusainak színházzal foglalkozó részeit elevenítették fel. Arról szólt, hogy miképp szorongatták a színházakat annak idején. Elgondolkodtató előadás volt.

A jelmezek?

Remek korabeli ruhák voltak.

A néző vagy a szakember nézte az előadást?

Ezúttal nézőként néztem.

Amikor egy szép, hosszú estélyit lát a színpadon, csak megdobban a szíve…

Ritkán van úgy, hogy nem tetszik a jelmez. Vagy azt mondom, hogy rendben van, kiszolgálja az előadást, vagy pedig azt, hogy úristen, de kár, hogy nekem még nem volt ilyenre lehetőségem!

Szabadúszó marad örökre?

Ez ilyen szakma. Nem nagyon szerződtetnek a színházak tervezőt Magyarországon. Pedig ha egy színházban van tervező, akkor anyaként viselkedik a jelmezek, a raktárak és műhelyek fölött.

Mi jön a sütemények után?

Egy éj Velencében. Johann Strauss. Egyfolytában ezt hallgatom az autóban Győrből Komárom felé tartva és vissza. Strauss a gyermekkori kedvencem. Szűcs Gábor rendezővel már dolgoztam tavaly Győrött a Marica grófnőben. Most Székesfehérvárott művészeti vezető lett, és ezt az operát rendezi.

Látja már maga előtt a jelmezeket?

Színeket látok. Narancssárgát, pirosat, élénk kéket és zöldet. Mindent, ami világít, rikít. Itt-ott feketét.

Komárom is szerepel a tervei között?

Nagyon szeretek itt dolgozni. A nyugalom szigete számomra ez a város. Csehovi élet, ami itt zajlik, és ez nekem nagyon jó.