Gašparovič szerint probléma lehet a külföldi magyar állampolgárok szavazati joga

Pozsony |

<p>Probléma lesz, ha a magyar választási törvény a szlovák állampolgár identitásába is beavatkozik majd – mondta szombaton Ivan Gašparovič államfő a magyar kollégájával, Schmitt Pállal folytatott tárgyalását követően.</p>

A két elnök a V4-es országos államfőinek magyarországi csúcstalálkozója keretében folytatott kétoldalú eszmecserét.

Marek Trubač szlovák elnöki szóvivő szerint Schmitt azt mondta, hogy a V4-ek közül Szlovákia Magyarország egyetlen szomszédja, ezért a két ország kapcsolata a legkonstruktívabb s egyben a leginkább érzékeny is. A magyar elnök emlékeztetett, hogy most ünneplik a Mária Valéria híd újbóli megnyitásának tizedik évfordulóját, s örömét adott hangot, hogy egy újabb Ipoly-híd befejezésére is készülnek. Schmitt nagyra értékelte a két ország 12 vegyes bizottságának munkáját és a kormányközi együttműködés intenzitását.

Gašparovič hangsúlyozta a jü viszony szükségességét. "Szlovákia minden területen együttműködésre törekszik Magyarországgal. Kapcsolataink kilencven százalékban jók és barátiak, elsősorban a gazdaság, a művelődés és a kultúra terén. Kár, hogy egyes politikusoknak a mindkét oldalon elhangzó kijelentése egyfajta feszültséget keltenek" - jegyezte mg a szlovák államfő.

Schmitt megállapította, hogy az elnökök a jó viszony építésére törekednek. A kettős állampolgársággal kapcsolatban megjegyezte, hogy több európai államnak is a magyarországihoz hasonló jogszabályi rendezése van e területen. Említést tett a készülő választási törvényről is, amely a külföldi magyar állampolgároknak is szavazati jogot ad.

Gašparovič hangsúlyozta, a kettős állampolgárság mindaddig nem gond, amíg tiszteletben tartják a nemzetközi jogot és jogszokásokat, de még nem találkozott olyan megoldással, mint amilyen alapján például a szlovák állampolgárok is felvehetik a magyar állampolgárságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?