Gašparovič az államnyelvtörvényről: "Nem történt semmi, ami aggaszthatná a világot"

Pozsony |

<p>Bírálóan beszélt Ivan Gašparovič szerdán arról, hogy a kedden módosított államnyelvtörvény negatív vitát gerjesztett. "Nem történt semmi, ami aggaszthatná a világot, s hirtelen olyan hullám támad, amelynek meg kellene ingatnia a világot a Szlovákiához valós viszonyulását, a kisebbségeivel való bánásmódját illetően" - fejtette az elnök a Szlovákia külképviseleteinek több mint hatvan vezető képviselője előtt tartott beszédében.</p>

"Nem szeretném, ha az elsők lennének abban az országban, akik beszélni kezdenek ezekről a problémákról, ha abban az országban, ahol vannak, ilyen problémáról nem esik szó. De ha beszélni kezdenek róla, nem szabad az utolsónak lenniük, akik védekeznek" - mondta a külföldön szolgálatot teljesítő szlovák diplomatáknak. Hozzátette, érvekkel kell alátámasztaniuk, hogy Szlovákia szuverén állam, amely tiszteletben tartja a demokrácia elveit, valamint a polgári jogokra és szabadságokra vonatkozó határozatokat.
Peter Weiss, Szlovákia nemrégiben kinevezett magyarországi nagykövete az elnöki beszédet nem kommentálta, de elmondta, hogy az államfő szavait Budapesten tolmácsolni fogja.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?