GALÉRIA: Pozsonyban tárgyalt a Híd és az Összefogás

bugár mózes

Pozsonyban tárgyaltak péntek délelőtt a Híd és az Összefogás mozgalom képviselői.

Bugár Béla elmondta, hogy fontos, minden kisebbség képviselete. A Híd továbbra is kitart amellett, hogy saját listát állítanak.

Az Összefogás képviselői szerint a Hídnál van néhány olyan személy, akik szerintük nem lehetnének ott a listán, de konkrétumokat nem árultak el a sajtónak.

Mózes Szabolcs szerint nem kellenek olyan nevek a listára, akik megosztják a szavazókat. Arra a kérdésre, hogy mikor mondják meg, kik azok, akiket nem szeretnének a listán látni, Mózes azt mondta, hogy a közzététellel megvárják a Híd elnökségi ülését, mely megtárgyalja az Összefogás javaslatát. Ravasz Ábel ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ez az Összefogás ajánlata, úgyhogy nem lenne fair, ha ők tennék közzé a neveket.

 

Galéria

Mózes a TASR hírügynökségnek azt mondta, hogy az Összefogás tagjai nem indulnak semmilyen más párt listáján, és Bugárnak vállalnia kellene a politikai felelősséget.

"A választóinkat akarják, de a politikusainkat nem" 

- replikázott erre Bugár. Ő sem konkretizálta, kik azok, akikkel az Összefogásnak problémája van.

Bugár elmondása szerint a Híd azért fogadta el a meghívást, hogy megismerje a mozgalom terveit és programját. Az ajánlatot tolmácsolni fogja a párt vezetésének, ezután fognak dönteni róla. Hozzáfűzte: az új politikai pártok alapítói is hozzájárulnak a maguk módján „a magyar politikai színtér szétveréséhez”, ezért nekik sem kellene szerepelniük a jelöltlistán.

 

(Nagy Roland, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?