Gál Gábor bízik az emberrablás objektív kivizsgálásában

Gál Gábor
Pozsony |

Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter bízik abban, hogy Trinh Xuan Thanh vietnámi vállalkozó elrablásának a körülményeit objektívan fogják kivizsgálni. Denisa Saková (Smer) belügyminiszter lemondását egyelőre hipotetikus kérdésnek tartja. Mint mondja, semmi bizonyíték nincs rá, hogy a miniszter fékezné a nyomozást.

Gál azt akarja, hogy az ügy felelősei viseljék a következményeket, először azonban szerinte ki kell vizsgálni az ügyet. „Először is azt kell tudnunk, hogy ez hogy történt, és hogy akár gondatlanságról, akár szándékos tettről van szó, ki a bűnös” – állapította meg az Andrej Kiska államfővel folytatott szerdai találkozó után.
     

A Most-Híd koalícióból való esetleges távozásával kapcsolatban azt mondta, hogy „minden lehetséges, de először objektív információk kellenek”. Figyelmeztetett: más az, ha Szlovákiának gondatlanság miatt van köze az emberrabláshoz, és más a helyzet, ha ennek aktív részese volt. Gál elmondta, hogy az esetnek azt a verzióját fogja elhinni, amely bekerül a vizsgálati aktába.  
     

Kiska államfő a Pellegrini kormányfővel való hétfői (augusztus 6.) találkozója után azt közölte, hogy a belügyminiszter asszony elvesztette a bizalmát, és úgy kezd rá tekinteni, mint aki akadályozza a vietnámi vállalkozó elrablási ügyének a kivizsgálását. Saková erre úgy reagált, hogy nem lát okot a lemondására. Szerinte megtette a szükséges lépéseket ahhoz, hogy az ügyet alaposan kivizsgálják. A vietnámi vállalkozó elrablását érintő nyomozás idejére szolgálaton kívül helyezte Peter Krajčírovičot, a Belügyminisztérium köztisztviselők és diplomáciai küldöttségek védelmét szolgáló hivatalának (ÚOUČ) vezetőjét a Most-Híd követelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?