Filozopterek az irodalomban

1929 szeptemberében jelent meg Szabó Dezső hírhedt Babits ellenes pamfletje, a Filozopter az irodalomban, amelynek megírására az ürügyet az akkor már országos tekintélynek örvendő költő Halálfiai című regénye szolgáltatta. Alpári és gyűlölködő hangnemével, durva személyeskedéseivel Szabó Dezső pamfletje még polémiákban és szenvedélyes vitákban bővelkedő irodalomtörténetünkben is párját ritkítja. A pamfletíró szándéka nyilvánvaló: ízzé-porrá zúzni nemcsak a céltáblának kiszemelt regényt, hanem Babits egész életművét, benne a költészetét is, amellyel iskolát teremtett, s amely a magyar líra fejlődéstörténetére nagyobb hatással volt összes kortársáénál, beleértve Adyt és Kosztolányit is. Joggal mondhatta később, a fiatalabb pályatárs elfogulatlanságával, s már némi irodalomtörténeti távlatból Illyés Gyula, hogy modern irodalmunknak nincs még egy olyan alakja, akit annyi méltánytalanság és igaztalan támadás ért volna, mint Babits.

A bökkenő itt csupán az, hogy, függetlenül ordenáré hangnemétől, Szabó Dezsőnek alapjában véve igaza van. A Halálfiai ambiciózus kísérlet, de nem jó regény. A regény kudarcának legfőbb okát Szabó Dezső a szerző filozopterségében véli megtalálni. Babitsot életidegen szobatudósnak láttatja, akinek az írói tehetségéből legföljebb annyira futja, hogy a hasonszőrű filozopterek között ő legyen az eminens, az osztályelső diák. Más premisszákból kiindulva, de nem kevésbé személyeskedő és támadó hangon, hasonló vádakkal illeti Babitsot ez idő tájt József Attila is (igaz, ő hamarosan revideálja álláspontját).

Vélhetnénk, mindez olyan régen volt, hogy ma már csak legföljebb néhány irodalomtörténészt érdekelhet. A filozopterség azonban mai irodalmunkban is él és virul, s egyszer a javára, máskor a kárára van irodalmi életünknek, ízlésünknek, az irodalmi művekről való gondolkodásunknak. Erről legutóbb az a, Bedecs László és Tábor Ádám közötti pengeváltás tanúskodik, amelynek az ÉS adott nyilvánosságot (Bedecs László: Hatvan év versei, 2002. 32., Tábor Ádám: Mitikus tájékozatlanság, 2002. 35., Bedecs László: Tábor Ádám rézágyúja, 2002. 36.). Bedecs Marsall László költészetét méltató kritikájában olvasható néhány mondat, amelyben a kritikus lefitymálóan szól a 60-as, 70-es és 80-as évek magyar avantgárd lírájáról. Ezzel szállt vitába a költő Tábor Ádám. Bedecs válasza nem sokáig késett. Filozopteri magasságokból és filozopteri magabiztossággal ismétli meg az avantgárdot lekezelő nézeteit, mondván: a Tábor Ádám által megnevezett szerzők többsége líránk második vagy harmadik vonalába tartozik. Bedecsnek szíve joga ezt állítani, a baj csupán az, hogy ex cathedra beszél egy olyan irodalmi áramlatról, amelynek mélyebb irodalomtörténeti feldolgozásával a mai napig adósunk az irodalomtörténet-írás. Filozopterségével ahelyett, hogy meggyőzne, inkább kétségeket ébreszt bennem.

A mai magyar irodalmi életet már hosszabb ideje átitatják a filozopterség nedvei, különösen pedig az irodalomkritikát. Bedecs filozoptersége nem egyedi eset, sokkal inkább kortünet. Mielőtt bárki félreértené szavaimat, sietek leszögezni: eszembe sem jut a filozoptert azonosítani az irodalomkritikussal. Nem mindegyik kritikus filozopter. Filozopternek azt a kritikust tekintem, aki valamely tekintélyes teoretikus (Derrida, Jauss, Paul de Man stb.) háta mögé bújva osztogat érdemeket vagy marasztal el irodalmi műveket annak függvényében, hogy azok igazolják-e vagy sem prekoncepcióit. Azok a művek, amelyek a prekoncepcióknak nem felelnek meg, be sem kerülnek a látókörébe. (Erre a sorsra jutott mind a mai napig a nyugati magyar irodalom java alkotásainak zöme, de az itthoniak közül, többek között, éppen Marsall László jelentős életműve is. Hogy a Marsall-líra jelentőségére felfigyelt, ezért viszont Bedecs Lászlót dicséret illeti.)

A filozopter kritikusra az is jellemző, hogy nem kedveli az eredetiséget, az íratlan szabályok vagy az ilyen-olyan csoportérdekek áthágását. A filozopter kritikus az epigonokat kedveli. Az epigon ugyanis sosem kérdőjelezi meg az uralkodó kánont és normákat, hanem, éppen epigonságánál fogva, mintegy igazolja azokat. Ezért aztán nincs is vele semmi probléma.

A filozopter kritikus nem szívesen kételkedik. Főleg nem a saját premisszáinak a helyességében. Meghitt, szobatudósi magányában összegyűjt néhány bárhol és bármikor elsüthető patront és ide-oda tologatható elméleti panelt. Körzővel, szögmérővel, logarléccel, az idegen szavak szótárával és patikamérleggel felszerelve indul el felfedező útra az irodalom dzsungelébe, azzal a nemes céllal, hogy a vadember, pogány írókat a helyes hitre térítse. Habár Szabó Dezső nem tartozik a kedvenc íróim közé, osztozom a filozopterkedés iránti ellenszenvében. A frissen szedett, nyers barackot jobban szeretem a barackbefőttnél, még akkor is, ha az a barack nem eléggé érett, vagy éppen túlérett.

Mégis, mégis, mégis... A filozopterek nélkülözhetetlenek az irodalom számára. Kiváltképpen a magyar irodalomban, ahol a szépírásra vetemedő jövőbelátókkal, sámánokkal, sarlatánokkal, magukat őstehetségekké stilizáló dilettánsokkal Dunát lehetne rekeszteni. A filozopter úgy kell az irodalomba, mint tartósítószer a befőttbe. (ĺgérem, többször már nem használom a befőtt-hasonlatot.) Minden fogyatékossága ellenére a Halálfiai sem rosszabb regény Az elsodort falunál. A filozopterség gyanújába keverhető Thomas Mann vagy Robert Musil pedig messze felülmúlja a német expresszionista próza mára divatjamúlt hajdani nagyságait.

Tetszik vagy nem, az irodalom szentélyét a filozopterek őrzik hűséges házőrző ebekként. Megugatják az arra settenkedő idegeneket, megtépik a szentélybe besurranó tolvaj nadrágszárát. A filozopter akkor is része az irodalom áramkörének, ha téved, ha túlzásokra ragadtatja vagy tévedhetetlennek hiszi magát. Ha az írónak, költőnek megbocsátjuk a tévedéseit, a túlzásait, az esetenkénti önhittségét, miért kövezzük meg ugyanezekért a gyarlóságokért éppen a filozoptert? Rövidzárlat ebben az áramkörben legföljebb olyankor keletkezik, ha a filozopter szerepet téveszt, ha azt kezdi hinni magáról, hogy ő a Gazda. Ilyenkor szelíd szóval és türelemmel meg kell kérni, hogy hát ide figyelj, kedves Bundás, ne akarj a Gazda ágyába feküdni. Őrizd te csak továbbra is hűséggel és szorgalommal a házat, s hálánk akkor sosem fogy el.

Grendel Lajos