Ficóért bármire képes a Smer

Robert Fico
Pozsony |

Nyilvános lehet az alkotmánybíró-jelöltekről szóló mai szavazás. A koalíciós partnerek között az váltott ki feszültséget, hogy kiszivárgott, a Smer a fasisztabarát ĽSNS-szel is tárgyalt az alkotmánybírókról.

 

Egy nappal az alkotmánybíró-jelöltekről szóló szavazás előtt válság robbant ki a koalícióban. Kiderült, hogy a Smer a fasisztabarát Marian Kotleba ĽSNS pártjával is tárgyalt az alkotmánybíró-jelöltekről. Bár a Smer hallgat a szélsőségesekkel folytatott tanácskozásról, Milan Uhrík (ĽSNS) ezt megerősítette.

Válaszlépésként a Híd közölte, hogy a korábbiakkal ellentétben a nyilvános szavazást fogja támogatni. A pártban felháborodást keltett, hogy különböző háttéralkuk formálódtak egyes pártok között. „A Híd képviselői soha nem voltak és most sem részesei az ilyen alkuknak. Azért, hogy megakadályozzuk a hazugságok terjesztését, illetve az ĽSNS-szel kötött háttéralkukról szóló spekulációkat, a Híd frakciójának tagjai a nyilvános szavazást fogják támogatni” – közölte Debnár Klára, a párt szóvivője.

Andrej Danko, az SNS elnöke kijelentette, hajlik rá, hogy az alkotmánybíró-jelöltekről a plénum nyilvánosan szavazzon. Ha mindkét koalíciós partner tartja magát ehhez, akkor a szavazás nyilvános lesz. „A Smer a titkos szavazást támogatja, ezt a demokrácia megnyilvánulásának tartjuk” – közölte Ján Mažgút, a Smer szóvivője. Ugyanakkor Robert Fico pártjának 48 szavazata van, az ĽSNS képviselőivel és a Sme rodinából kivált hármassal – ők mindig a Smerrel szavaznak – is csak 64 voksuk van. Ennyivel nem tudják megakadályozni a nyilvános szavazást.

Andrej Kiska államfő a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy ő is a nyilvános szavazást támogatja. „Tekintettel az információkra, melyek a szavazással kapcsolatban kiszivárogtak, illetve az egyeztetésekről szóló háttér-információkra, a nyilvános szavazás a legjobb választás” – közölte Andrej Kiska, akinek egyetlen kívánsága, hogy a plénum 18 alkotmánybíró-jelöltet válasszon.

Grigorij Mesežnikov gyalázatosnak nevezte, hogy a Smer elnökének személyes ambíciói érdekében a párt képes szövetkezni Kotlebáékkal. „Ezzel gyakorlatilag kigúnyolták azokat az érveket, melyekkel a Smer– SNS–Híd koalíció és a szélsőségesség visszaszorítása mellett érveltek. A fasisztákkal is képesek szövetkezni, csak hogy Ficót az Alkotmánybíróságra juttassák” – mondta az elemző. Lapzártánk előtt nem sokkal Danko kezdeményezésére összeült a koalíciós tanács.

 

A Hídban kiverte a biztosítékot, hogy a Smer tárgyalt az alkotmánybíró-jelöltekről a fasisztabarát ĽSNS-vel. Bugár Béla pártja így a korábbiakkal ellentétben nyilvános szavazást akar. Grigorij Mesežnikov politikai elemző szerint szerint a Hídban végre győzött a józan ész. „A Hídnak nem volt más választása, hogy a pártra ne úgy tekintsenek, mint egy olyan asszisztensre, mely segít a nem demokratikus viszonyok bevezetésében” – magyarázza az elemző. Mesežnikov szerint ha a Híd nem állt volna elő a nyilvános szavazással, akkor a pártot is meggyanúsíthatták volna azzal, hogy a Smerhez hasonlóan ők is lepaktáltak a fasisztabarát ĽSNS-vel. Az elemző szerint ezzel a lépéssel a maradék szavazóit megtarthatja a párt.

Andrej Danko (SNS) kizárta, hogy egyeztetett volna Marian Kotlebával, elmondása szerint szintén hajlik a nyilvános voksolásra.

Titkos vagy nyilvános

A házelnök szerint az alkotmánybíró-jelöltekről nem szavazhatnak a parlamenti szavazóberendezéssel. Mindenképpen manuális, papíros szavazás lesz. Ha a képviselők a titkos szavazás mellett döntenek, akkor mind a 150 képviselő azonos szavazólapot kap 39 bírójelölt nevével. Ha nyilvános lesz a voksolás, akkor a képviselők névre szóló nyomtatványt kapnak, szintén 39 névvel, melyet a szavazatok összeszámlálását követően nyilvánosságra hoz a parlament.

Ki lesz a befutó?

„Nekem teljesen mindegy, ki kerül az Alkotmánybíróságra. Egyetlen feltételem a szakmaiság és hogy a jelölt megfeleljen az erkölcsi elvárásoknak” – közölte Danko azzal, hogy a nemzetiek frakciója a szavazás előtt összeül ugyan, de képviselői szabad kezet kapnak az alkotmánybíró-választás során. Információink szerint a Híd frakciója kilenc bírójelöltről megállapodott, de ez nem végleges, még ma is tárgyalnak a jelöltekről. Debnár Klára, a párt szóvivője kijelentette, mindent elkövetnek azért, hogy a parlament 18 jelöltet állítson az államfőnek.

A Smer viszont semmit nem árult el arról, hogy a párt milyen kulcs alapján dönt majd az alkotmánybíró-jelöltekről.
Az ellenzéki SaS és OĽaNO között gyorsabban született konszenzus. A két ellenzéki párt már a hétvégén tisztán látott, s 11 közös bírójelöltben tudott megállapodni. Konkrét nevekről egyik sem hajlandó beszélni. Ugyanakkor Veronika Remišová (OĽaNO) kijelentette, hogy az OĽaNO frakciója képes volt 18 bírójelöltet kiválasztani a jelentkezők közül. A párt képviselői tehát 18 jelöltre adják le voksukat.

Csütörtökön újrázhatnak

Andrej Danko házelnök tegnap azt is bejelentette, hogy a mai voksolás mellett csütörtök délelőtt 11 órakor ismét szavazhatnak az alkotmánybíró-jelöltekről. Állította, hogy a második időpontot arra az esetre jelölte ki, ha a parlament ma nem tudná megválasztani a szükséges 18 bírójelöltet. Az SNS elnöke kategorikusan elutasította azokat a háttér-információkat, melyek szerint egyezség született arról, hogy ma csak hat alkotmánybíró-jelöltet szavazna meg a plénum. Ha ugyanis az államfő közülük hármat kinevezne, akkor az Alkotmánybíróság péntektől nem bénulna meg. S eszerint a forgatókönyv szerint a Smer, pontosabban Robert Fico kényelmesen kivárhatná az új köztársasági elnököt. Andrej Kiska ugyanis nem hajlandó kinevezni a volt kormányfőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?