Fico: Rendőrpuccs zajlik Szlovákiában, rendkívüli ülést indítványozunk

robert fico k

Rendőrpuccs zajlik Szlovákiában, és hatalomátvétel a biztonsági szerveknél – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Eperjesen Robert Fico, a Smer elnöke. A Smer rendkívüli parlamenti ülés összehívását indítványozza.

Fico kijelentette, az államcsínyt nem lehet majd annyival lezárni, hogy a megszervezői és végrehajtói politikailag felelősségre lesznek vonva. „Itt a legsúlyosabb államellenes bűncselekmények elkövetésének gyanújáról van szó, melyek az állami berendezkedés és a Szlovák Köztársaság alapjai ellen irányulnak, ezért büntetőjogilag is felelősségre kell vonni ennek az államcsínynek a résztvevőit” – jelentette ki Fico.

„Arról, ami ma történt, és történik, előre tudnia kellett az államfőnek és Ódor Lajos kormányfőnek, aki egyben megbízott belügyminiszter is. És természetesen kellett hozzá a Speciális Ügyészi Hivatal jóváhagyása. És gondolom, hogy maga Daniel Lipšic vállalta az ügyeletes ügyész szerepét, mert tudja, hogy itt az ő bérére is megy a játék, és mások is tudják ezt magukról” – tette hozzá Fico.

Zuzana Čaputová államfő a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) reggeli akcióját követően Szlovákia Biztonsági Tanácsának összehívását kérte Ódor Lajos kormányfőtől. Martin Strižinec elnöki szóvivő a TASR-nek elmondta, az államfő egyúttal elvárja, hogy a rendőrség és az ügyeletes ügyész gyorsan tájékoztatja a nyilvánosságot az ügy részleteiről és az intézkedésekről, olyan mértékben, ahogy azt a törvények lehetővé teszik.

A NAKA csütörtökön reggel legalább két személyt őrizetbe vett, feltehetően a belső ellenőrzés Oblúk nyomozócsoportjának két volt tagjáról van szó. Sajtóértesülések szerint Michal Aláč, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) jelenlegi, valamint Vladimír Pčolinský, az SIS volt igazgatójának házában, továbbá az SIS székházában és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) épületében is rendőrök jártak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?