Fico nem bókolt Radičovának

Pozsony |

<p>Robert Fico olyan kormányfő, aki képes meggyőzni a polgárokat, világos a programja - így jellemezte politikai ellenfelét a Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában Iveta Radičová, az SDKÚ-DS választási listavezetője. "Meggyőződésem szerint őszintén hisz abban, amit tesz" - jegyezte meg az ellenzéki politikus a miniszterelnökről.</p>

Radičová a műsorvezetőnek arra a bevezető kérdésére válaszolt, hogy mit értékel a leginkább politikai ellenfelében és vitapartnerében. Fico kitért a válaszadás elől. Azt mondta, napok óta hajnalig talpon van. "Legyen olyan jó, térjünk a témára!" - szólt a műsor vezetőjéhez.

Radičová elmondta, pártja is tesz az árvízkárosultak megsegítéséért. Az érintettek azt üzenik Ficónak, hogy a kormányfői tartalékalapból felavatott játszótereknek most semmi hasznát nem veszik. AZ SDKÚ-DS listavezetője szerint ezt az alapot éppen olyan célokra kellene fenntartani, mint amilyen az árvízkárok enyhítése. Fico azzal vágott vissza, hogy két-három évvel ezelőtt nem találkozott az ellenzéki párt képviselőivel az árvíz sújtotta területeken. A miniszterelnök rémhírterjesztésnek tartja, hogy a kormánynak nincs pénze a károsultak kárpótlására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?