Fico megint a szélsőségesekkel és a "félőrültekkel" riogatott

Prága |

<p>A szociáldemokrata pártoknak alternatívát kell nyújtaniuk az emberek számára a mai politikában jelen lévő különféle szélsőséges mozgalmak és félbolondok ellen - jelentette ki Robert Fico, a Smer elnöke szombaton Brünnben, a Cseh Szociáldemokrata Párt kongresszusán.&nbsp;</p>

 Az ilyen szubjektumok azért nyernek egyre nagyobb teret a mai politikában - vélekedett Fico - mert "a szélsőségesek a várakozásoknak megfelelően eléggé szélsőségesek, s a félbolondok pedig eléggé bolondok". Szerinte elsősorban a Bohuslav Sobotka vezette szociáldemokrata pártnak köszönhető, hogy "Csehország a stabilitás és a nyugalom szigete" Európában. 

A szlovák kormányfő szerint véget kell vetni az úgynevezett politikailag korrekt beszédnek, és ki kell mondani az igazat. "Felejtsük el azt a bibliai mondást, hogy aki téged kővel dobál, azt dobd meg kenyérrel. Én azt mondom: ha valaki követ dob rád, te dobd meg két kővel. Különösen akkor, ha szélsőségesekről és félbolondokról van szó. Ne féljünk a dolgokat a nevükön nevezni, felejtsük el a politikai korrektséget, amely ebben a környezetben a politikai gyengeség megnyilvánulásává vált" - fejtette ki Fico, akit ezután állva tapsoltak meg a cseh szociáldemokrata párt kongresszusának küldöttei.

Robert Fico szerint Szlovákiában olyan pártok is működnek, amelyek bár kormányzati szerepre törekednek, képtelenek lennének megszervezni egy kétnapos kongresszust, mert tagságuk "egy liftbe is beférne". Bár Fico nem nevezte meg, nyilvánvaló, hogy az alig néhány taggal rendelkező, de aránylag népszerű Igor Matovič vezette OĽaNO-NOVA pártra célzott.

Beszédében Fico bírálta az Európai Szocialista Pártot is, mert nem képviseltette magát a cseh kormánypárt rendezvényén. Eredetileg Brünnbe várták Christian Kern osztrák kancellárt, az osztrák szociáldemokraták vezetőjét is, aki azonban más fontos elfoglaltságára hivatkozva végül lemondta részvételét. 

A Cseh Szociáldemokrata Párt kétnapos kongresszusa megerősítette elnöki tisztségében Bohuslav Sobotkát, és elfogadta a párt stratégiai programját, amellyel szeretnék megnyerni az októberi képviselőházi választást. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?