Fico: Ha Pellegrini indul az államfőválasztáson, a Smer támogatni fogja őt

fico pellegrini

Ha Peter Pellegrini házelnök, a Hlas elnöke indul az államfőválasztáson, a Smer teljes körű támogatásával számolhat. „Itt nincs mit mérlegelni, mindenben támogatjuk” – jelentette ki a TASR-nek adott interjúban Robert Fico kormányfő, a Smer elnöke.

Azt is megerősítette, ebben az esetben a Smer nem is gondolkodna azon, hogy saját jelöltet indítson, Pellegrini döntésére várnak. „Elképzelhető, hogy elhatározását egyszerre jelenti be az államfőválasztás dátumának kihirdetésével” – mondta Fico Pellegriniről. Úgy látja, támogatása a Smer részéről logikusan következik abból, hogy e két pártnak áll a legközelebb egymáshoz az értékrendje.

Pontosan ahogy a kormányalakításkor mondtunk, hogy ennek a két pártnak az együttműködése lehet a legjobb alap a kormány létrehozásához, most a Smer összes támogatójának azt fogjuk javasolni, hogy Peter Pellegrinire szavazzon. Persze a végső döntést a választók hozzák meg

– hangsúlyozta Fico.

Pellegrini hivatalosan még nem jelentette be indulását az államfőválasztáson, pártja tagságával egyeztet, és januárban ismerteti a döntését.

Eddig Ján Kubiš és Ivan Korčok volt külügyminiszterek, valamint Beáta Janočková, a Kirekesztett Szülők Jogaiért Kezdeményezés alapítója jelentette be, hogy indul a választáson. Marta Čurajová aláírásokat gyűjt, hogy polgári jelöltként induljon. Forró Krisztián, a parlamenten kívüli Magyar Szövetség elnöke is közölte, hogy indul az államfőválasztáson.

Elnökjelöltként felmerült Štefan Harabin volt igazságügyi miniszter, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének neve is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?