Fico: 2017 a cselekvés éve lesz

Pozsony |

<p>Az idei esztendő a cselekvés éve lesz Szlovákiában, a kormány meg fogja valósítani a tervezett legjelentősebb szociális intézkedéseket - jelentette ki Robert Fico kormányfő kedden Pozsonyban.</p>

A miniszterelnök először röviden értékelte kabinetje tavalyi évét. A tavaly tavasszal négy pártból összeállt kormánykoalíció létrejöttét történelmi kompromisszumnak nevezte, s azt mondta: a kormánykoalíció tagjai megmutatták, hogyan kell "felnőttként viselkedni", sikerült megőrizni az ország stabilitását, és az ország júliustól december végéig tartott uniós soros elnökségét is professzionális módon tudták levezényelni.

Robert Fico az idei tervek kapcsán hangsúlyozta: az ország gazdasági mutatói jók és javulnak, s most ezeknek az eredményeknek a hozadékait a lakossággal is éreztetni akarják. Erről a miniszterelnök már a TASR hírügynökségben kedden megjelent nagyinterjújában is beszélt. Azt mondta: az uniós Tanács ülésein is többször megállapították, hogy a közép-európai régió, azon belül leginkább a visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) számítanak az unió gazdasági húzóerejének. 

"A fejlettebb országok is bizonyos mértékben irigységgel tekintenek erre a négy országra, mert annak üteme, ahogyan életszínvonaluk az uniós szintet közelíti, nagyon gyors" - hangsúlyozta Robert Fico.

Kormánya legfontosabb célkitűzésének nevezte azt, hogy még dinamikusabbá tegye az életszínvonal felzárkóztatását az európai átlagpolgárokéhoz. Ez a folyamat szerinte "a dilettantizmus és a szélsőségesség elleni küzdelem legjobb eszköze" is. Megjegyezte: konkrét terveik vannak, s ezekkel rácáfolnak majd "azokra az értelmetlen találgatásokra", amelyek az előrehozott választások lehetőségét vetítették előre.

A kormány tervezett idei intézkedéseinek vázlatát a szaktárcák vezetői ismertették.

Ján Richter munka-, szociális- és családügyi miniszter kiemelte: el akarják érni, hogy mindenki, aki munkát akar, hozzá is juthasson. Lépéseket tesznek ugyanakkor annak érdekében, hogy a minimálbér és a szociális segély közti különbség egyre jobban érezhető legyen, miközben előbbi összegének emelkedése ütemesebb lesz. "Nem pénzt osztogatni készülünk, hanem motiválni akarjuk az embereket" - szögezte le. 

Tomás Drucker egészségügyi miniszter súlyponti tervként ismertette, hogy a kormány idén 70 millió eurót fektet be a kórházhálózat megújításába. 

Peter Pellegrini, az informatizálásért és beruházásokért felelős kormányalelnök azt mondta: kiterjesztik azon járások számát, amelyek felzárkóztatásával - elsődlegesen az uniós strukturális alapok nyújtotta lehetőségeket kihasználva - kiemelt szinten akarnak foglalkozni, valamint felgyorsítják az internetelérés szempontjából az ország térképén fehér foltnak számító területek felszámolását is.

Peter Žiga gazdasági miniszter azt ígérte: "fair" és stabil szinten tartják az energiahordozók fogyasztói árait, valamint olyan projekteket indítanak be a legelmaradottabbnak számító régiókban, amelyek 26 ezer új munkahelyet hoznak létre. Ugyancsak munkahelyteremtést ígért a kreatív ipar támogatása révén Marek Maďarič kulturális miniszter, aki elmondta: az ágazatban erre a célra az idén 50 millió eurót fordítanak.

Robert Kaliňák belügyminiszter tárcája célkitűzéseit ismertetve arról beszélt, hogy folytatják a rendőri jelenlét megerősítését a problémás régiókban, valamint ezekben a térségekben szorosabbra fűzik az együttműködést a helyi önkormányzatokkal. A belügyminiszter elsődleges célnak nevezte a migrációs válság kezelését. Azt mondta: bízik benne, hogy az unió menekültbetelepítési kvótáit az idén sikerül "végleg eltemetni."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?