Felülírják a táblatörvényt

Pozsony |

<p>Párkányban, Diószegen és Ógyallán a jelek szerint még idén kifüggeszthetik a település magyar megnevezését. A szlovák nemzeti nagyságokról elnevezett falvak és városok nemzetiségi megnevezésének feltüntetését korlátozó rendelkezést a kisebbségi nyelvhasználati törvény megszüntetné.</p>

Új kormányrendeletet adnának ki azon falvak és városok jegyzékével, amelyek kifüggeszthetik nemzetiségi megnevezésüket is, magyarázta Szalay Zoltán, a kormányhivatal kisebbségek jogállásáért felelős osztályának munkatársa. „15 százalékos nemzetiségi részarány mellett ezt kivétel nélkül minden község és város megteheti majd” – állítja Szalay. Hozzátette, a törvény hatályba lépését idén július elsejére javasolják, a kormány a jövő héten tárgyalja. Szlovákiában jelenleg 13 olyan település van, amely az 1994-es ún. táblatörvény miatt nem használhatja eredeti megnevezését a település határát jelző táblán.

Az új kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében tizenöt százalékot elérő kisebbségi lakosság mellett a nemzetiségi megnevezés használatának jogán kívül a hivatali érintkezésben való anyanyelvhasználhat jogát is megkapnák a települések. A törvény be nem tartása pénzbüntetéssel járna. A KDH viszont még nem bólintott rá a javaslatra.

A koalíciós partnerek közül a jogszabályt a kereszténydemokratákon kívül mindenki támogatja, mondta Rudolf Chmel kisebbségekért és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettes. A KDH képviselői elsősorban azt kifogásolják, hogy azok a jogi személyek, akik hivatali ügyintézés során nem teszik lehetővé a kisebbségi nyelven való érintkezést, pénzbírságot kaphatnak. „A 15 százalékból nem vagyunk hajlandóak engedni. A KDH-t megpróbáljuk meggyőzni arról, hogy a törvény ártalmatlan” – jelentette ki Chmel.

További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?