Félretájékoztatják a biztosítók az egyéni vállalkozókat

Pozsony |

<p>Hibás adatokat közölt önhibáján kívül több egészségbiztosító is ügyfeleivel a biztosító által elkészített éves járulékelszámolás eredményére vonatkozó tájékoztató levélben.</p>

A biztosítók ugyanis ebben a levélben tájékoztatják ügyfeleiket a kötelező járulékelőleg jövő évi összegéről, ez az adat azonban hibás, mivel januártól más szabályozás alapján történik majd az egészségügyi járulék fizetése. A jogszabály-módosítást, amely a tapasztalatok alapján nem sikerült tökéletesre, augusztusban fogadta el a parlament, január elsejétől érvényes, így a biztosítók nem tehettek mást, mint a jelenleg érvényes, de januártól már hatályukat vesztő szabályok alapján számították ki a járulékelőleget.

Nincsenek adatok

„A járulékelszámolás és a járulékelőleg kiszámítása az érvényes törvényeknek megfelelően történt, a tájékoztatásban szereplő járulékelőleget azonban nem fogják fizetni, mivel január 1-jétől megváltozik a járulékelőleg kiszámításának a módja” – tájékoztatta lapunkat Dana Gašparíková, a VšZP szóvivője.

A biztosítók a januártól érvényes szabályozás szerint nem is tudnák kiszámítani a kötelező előleget, mivel nem rendelkeznek az összes szükséges adattal. Jövőre ugyanis a járulék kiszámítására szolgáló mai kivetési alap kiegészül a szociális biztosítóba befizetett járulék összegével, ez az adat azonban nem áll az egészségbiztosítók rendelkezésére. Judita Smatanová, az Union egészségbiztosító szóvivője lapunknak megerősítette, ezek az adatok jelenleg csak a Szociális Biztosítóban és az adóhivatalban vannak meg.

Az egészségügyi minisztérium a törvény módosítására készül, ez előírja majd, hogy az adóhivatal az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal közvetítésével eljuttatja a szükséges adatokat az egészségbiztosítókhoz. „A járulékelőleg kiszámítása nem az ügyfél feladata lesz” – mondta el a Sme napilapnak Zuzana Čižmáriková, az egészségügyi minisztérium szóvivője. Már a véleményezési eljárásban van az a törvénytervezet, amely ezt majd lehetővé teszi, és egyben biztosítja a szükséges adatokat az egészségbiztosítók számára az előleg kiszámításához.

„Ügyfeleinket tájékoztatjuk majd a járulékelőleg új összegéről” – mondta lapunknak Gašparíková. Hasonló információkat kaptunk a Dôverából és az Unionból is, amelyek szintén új tájékoztatást küldenek majd ügyfeleiknek, amint rendelkezésükre állnak a szükséges adatok. Bizakodik az egészségügyi minisztérium is: legkésőbb január 31-éig mindenki megtudja, mennyit kell fizetnie, az új összegű járulékelőleget ugyanis február 8-áig kell először befizetni.

Három évig nő a járulékteher

Januártól jelentős mértékben emelkedik az egyéni vállalkozók egészségügyi járulékterhe. A kivetési alap már említet bővülése mellett ezt az is okozza, hogy a kormány százalékos arányban is közelíti egymáshoz a vállalkozók és az alkalmazottak járulékterheit. A következő három év során a kivetési alap további mintegy 45 százalékkal bővül, emiatt a járulék is ekkora mértékben emelkedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?