Feldek: Dubčeknek nagy tervei voltak

Pozsony |

<p>Noha 1992-ben Alexander Dubček már 70 éves volt, még végzetes autóbalesete előtt pár nappal is nagyratörő politikai tervekről nyilatkozott a hamburgi Merian című hetilapnak.</p>

„Ma az ország új irányultsága a tét, olyan irányultságra van szükség, ami nyugaton már bevált, ez pedig a szocialista internacionálé útja. Ezért léptem be a szociáldemokrata pártba, annak ellenére, hogy ez jelenleg egy marginális párt. Ennek ellenére szeretném támogatni ezt a fejlődési irányt. Ezt azért tartom fontosnak, mert a balos orientáció erőegyensúlyt teremt” – áll Dubček utolsó nyilatkozatában, melyet Karol Kállay fényképész és Ľubomír Feldek író közölt Utolsó fejezet című könyvében.

„Dubček kiváló ember volt. Az ő nézetei modernek, és máig érvényesek” – tette hozzá Feldek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?