Eső miatt korábban ért véget a Szivárványos Pride

Pozsony |

<p>Eső miatt a tervezettnél valamivel hamarabb ért véget a pozsonyi Szivárványos Pride szombat délután a pozsonyi Sznf téren.</p>

Néhány tucatnyian az eső ellenére is hosszabb ideig kitartottak a téren felállított pódium előtt.

Romana Schlesinger szervező elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a körülbelül ezer résztvevővel zajló akción nem történt rendbontás, leszámítva azt, hogy a Szabadság téren füstbombát hajítottak a tömegbe, amikor három pár – egy női, egy férfi és egy nő-férfi pár – jelképes esketése folyt. A szervezők akkor figyelmeztették az egybegyűltet, hogy ne hagyják magukat kiprovokálni, őrizzék meg a nyugalmukat.

A Szabadság teret rendőrkordonnal vették körül. Páncélozott jármű és vízágyú állt készenlétben, a helyzetet pedig helikopterről is ellenőrizték. A néhány tucat ellenző a kordonnal zárt tér bejáratánál tartózkodott. Andrej Hlinka- és Jozef Tiso-képeket tartottak a kezükben, és olyan transzparens is látható volt, amelyen ez állt: „Nem akarunk homoszexuális szélsőségeseket Pozsonyban”.

A térről induló menet résztvevői mellett rendőrök vonultak. Schlesinger szerint a felvonulókat figyelők részéről elenyészően kevés volt az intoleráns megjegyzés.

Az akción jelen volt Szabadság és a Szolidaritás (SaS), valamint az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) több politikusa is. Jozef Mihál, az SaS alelnöke, volt szociális ügyi miniszter közölte, pártja e megbízatási időszakban is igyekszik mindent megtenni a homoszexuálisok egyenjogúsítása érdekében. Azt várja, hogy a kormányzó Smer-SD partnerük lesz ebben. (SITA, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?