Eltűnt cégek nyomában

Pozsony |

<p>A csődhelyzetben levő cégek maradék vagyonának eltüntetésére egész iparág épül, a társaságok az interneten hirdetik szolgáltatásaikat.</p>

Ezzel próbál kezdeni valamit az igazságügyi minisztérium, a kereskedelmi törvénykönyv módosításán dolgozik. „Szinte nemzeti sport a cégek tisztességtelen fúziója, a tulajdonosok egyszerűen eltüntetik a hatalmas adósságot felhalmozó cégüket, és nem fizetnek beszállítóiknak” – mondta Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter. Emellett kárt okoznak az államnak is, mivel az adót sem fizetik be.

„Az új szabályok szerint a csődeljárás alatt álló vagy felszámolásra ítélt cégek nem olvadhatnak bele egy másik cégbe” – mondta Žitňanská.

Szigorúbb szabályokat vezetnek be a cégek aláírási joggal rendelkező képviselőivel szemben is, azt is szeretnék megnehezíteni, hogy a cégek élére strómanokat ültessenek. A módosítást júniusban vitathatja meg a parlament, és a tervek szerint októberben hatályba léphet. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?