Eltörölték az amnesztiákat

Pozsony |

<p>A parlament 19 év után 129 szavazattal eltörölte a Vladimír Mečiar által kihirdetett amnesztiákat és az ifj. Michal Kováčra vonatkozó kegyelmi rendeletet. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy biztosan megbüntetik az elnök fiának elrablóit.</p>

A Vladimír Mečiar által 1998. március 3-án és július 7-én kihirdetett amnesztiák eltörlését a jelenlevő 144 képviselő közül 129 támogatta, Natália Grausová (ĽSNS) ellene szavazott, Peter Marček (független) tartózkodott, Marian Kotleba pártjának többi képviselője pedig nem voksolt. Az amnesztiákkal egy időben a Michal Kováč volt államfő fiára, ifj. Michal Kováčra vonatkozó kegyelmi rendeletét is eltörölték a képviselők.

Itt lehet megnézni a szavazás eredményét.

Amint a deklaráció megjelenik a törvénytárban – erre valószínűleg csütörtökön kerül sor –, az Alkotmánybíróságnak (AB) 60 napja lesz arra, hogy elbírálja, összhangban van-e az alkotmánnyal. Ha ennyi idő alatt nem dönt, az amnesztiák eltörlése érvényes lesz. A deklaráció akkor lesz érvénytelen, ha tíz alkotmánybíró közül hét megvétózza a határozatot. A parlamentet a bíróság előtt Peter Kresák (Híd) és Peter Kubina alkotmányjogász, az amnesztiák eltörlését szorgalmazó nyílt levél egyik aláírója fogja képviselni. Nem lehet kizárni azt sem, hogy az amnesztiák eltörlését az érintettek külön-külön is megtámadják. Sőt valószínűleg nemzetközi fórumokhoz is fordulnak majd.

Az AB előtti eljárástól függetlenül azonban most az ügyészségé az első lépés. Indítványozniuk kell az ifj. Michal Kováč elrablására vonatkozó bűnvádi eljárás megnyitását, illetve az ügyet ott kell folytatni, ahol az amnesztiák kihirdetésekor abbamaradt. Michal Serbin, az ügyben egykor eljáró ügyész megírta a vádiratot, melyben 13 személy ellen, köztük az SIS volt igazgatója, Ivan Lexa ellen javasolt vádemelést.

Az ügyben a Pozsonyi III. Járásbíróságnak kell lépnie, itt őrzik a vádiratot. Serbin szerint az akta áttanulmányozását követően kitűzhetik a tárgyalás időpontját. Erre hónapok múlva kerülhet sor, mivel több ezer oldalas anyagról van szó. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy a bíró elfogadja-e ezt a vádiratot, mert elrendelheti a tanúk újabb kihallgatását, illetve további vizsgálatokat is kérhet.

Ifjabb Michal Kováč elrablásának ügyében jó esetben is több év múlva születhet csak jogerős ítélet. Kérdéses, ha Lexát esetleg sikerül is elítélnie a bíróságnak, az elrablást állítólag jóváhagyó akkori kormányfő, Vladimír Mečiar bíróság elé állítható-e. Az ügy ismerői szerint ugyanis közvetlen írásos bizonyíték nincs a volt miniszterelnök ellen, csak tanúvallomások alapján lehetne elítélni.

A határozati javaslat beterjesztését a szükséges 30 helyett 89 honatya, köztük koalíciós és ellenzéki képviselők egyaránt támogatták.

A határozati javaslat beterjesztésekor Peter Kresák (Híd) úgy fogalmazott, a mečiari amnesztiák eltörlése a demokratikus jogállamiság mellett való kiállást is jelenti. Erik Tomáš (Smer) szerint a koalíció megtalálta az amnesztiák eltörlésének megfelelő módját, és örül, hogy a javaslatot az ellenzék is támogatja. Martin Poliačik (SaS) a vitában hangsúlyozta, hogy az ellenzék azért támogatja az amnesztiák eltörlését, mert ez az állampolgárok kívánsága. „Ha sikerül eltörölni az amnesztiákat, az nem annak a vulgáris embernek, a kormányfőnek az érdeme lesz. Nem Ficónak hála, hanem Fico ellenére töröljük az amnesztiákat” – kontrázott a liberális képviselő. Ondrej Dostál (OĽaNO) indítványozta, hogy csak a mečiari amnesztiákat töröljék el, a volt államfő fiának, ifj. Michal Kováčnak adott kegyelmi rendeletét ne, mert az nem sérti olyan súlyosan a jogállamiság elvét, mint az amnesztiák. Javaslatát végül a plénum elutasította. Az amnesztiákról szóló szavazás előtt a koalíció is állást foglalt. Robert Fico úgy fogalmazott, hogy ez a nap a politikai kultúra formálódása szempontjából különleges. „Ennek a koalíciónak ez a legjelentősebb cselekedete az elmúlt 12 hónapban” – jelentette ki a kormányfő. Óriási pálfordulás ez a Smer elnökétől, hiszen eddig nyolc alkalommal terjesztették be az amnesztiák eltörlését a plénumba, az SNS-szel együtt eddig azt állították, hogy nem lehet eltörölni őket. Andrej Danko (SNS) ismét az Alkotmánybíróság bevonása mellett érvelt, szerinte ugyanis az AB nélkül jogi káosz alakulhatott volna ki a mečiari amnesztiák eltörlését követően. Bugár Béla szerint a koalíció azért lépett az amnesztiák ügyében, mert úgy érezte, tartozik ezzel a polgároknak. „Meggyőződésem, hogy az Alkotmánybíróság figyelembe fogja venni a körülményeket, és megerősíti a mečiari amnesztiák és ifj. Michal Kováč kegyelmi rendeletének eltörlését” – mondta a Híd elnöke.

Nem sokkal a szavazás előtt Ján Budaj (OĽaNO) felolvasta a meggyilkolt Róbert Remiáš édesanyjának üzenetét, aki megköszönte a képviselőknek, hogy hozzájárultak Mečiar „önamnesztiáinak” eltörléséhez. „Minden képviselő, aki a mečiari amnesztiák eltörlése mellett szavazott, hozzájárult ahhoz, hogy már egyetlen szlovák anya gyermekét se gyilkolják meg csak azért, mert egy politikus mindenható istennek képzeli magát” – fogalmazott Anna Remiášová. (SITA, ie)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?