Először lesz Pozsonyban magyar tüntetés

Pozsony |

<p>Civil szervezetekkel összefogva a szlovák parlament előtt szervez közös tüntetést jövő szerdán a Híd és az MKP, akkorra várható ugyanis, hogy a törvényhozás megkezdi a közoktatási törvény tárgyalását.</p>

A parlament előtt lévő tervezet előírná az osztályok minimális létszámát, miközben a jelenlegi jogszabály ilyen korlátot egyáltalán nem határoz meg. „Az iskolaügyi miniszter tervezete kapcsán már korábban is egyeztetésekre került sor az MKP, a Híd és a civil szakmai szervezetek között, de hiába jutottak közös álláspontra, a hatóságok képviselői nem voltak hajlandóak az érdemi egyeztetésre, a kormány részről az elemi jóakarat teljes hiánya volt tapasztalható” – indokolják a szervezők a tiltakozóakciót. Érsek Árpád kifogásolja azt is, hogy a jogszabály végrehajtó rendelkezései egyelőre még nem ismertek. „Csak ígéret szintjén hangzott el a miniszter szájából, hogy támogatást nyújtanak az iskolabuszok üzemeltetésére, de erre vonatkozóan semmilyen kézzel fogható biztosítékot nem adott” – mondta lapunknak a Híd parlamenti képviselője. A jogszabály a kisiskolák esetében várhatóan csak 2015-ben lép életbe, és Dušan Čaplovič oktatási miniszter ígérete szerint akkor a költségvetés számol majd az iskolabuszok üzemeltetésével is. A szervezők kérnek mindenkit, aki a magyar tannyelvű oktatást fontosnak tartja, hogy vegyen részt a tiltakozáson. Hatalmas tömegre azonban nem számítanak, részben azért is, mert a tiltakozást a jogszabály parlamenti tárgyalásának megkezdéséhez időzítették, vagyis munkanapon tartják. „Számbelileg felvállaltan inkább kisebb, de szimbólumokban erősebb tüntetést szeretnénk” – mondta lapunknak Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője. Nem lesz szervezett buszoztatás sem. „Szlovákiában a magyar tüntetések eddig nem számítottak megszokottnak, amit nem tartok jó dolognak, hiszen a fővárosban sokkal nagyobb hatást lehet elérni kisebb létszámú tüntetéssel is” – magyarázta a szóvivő.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?