Országértékelő beszédében az államfő többek között kiemelte a szegénység által veszélyeztetett állampolgárok számának emelkedését, valamint a társadalmi feszültség elmélyülését.
Čaputová: Ha tovább mélyül a politikai válság, jobb lesz új választást tartani
Az államfő országértékelő beszédében elmondta, 2022-ben az emberek reálkeresete csökkent, a jövedelmi egyenlőtlenségek nőttek, az elszegényedés pedig ismét országos problémává vált.
Valószínűleg egyetérthetünk abban, hogy ha egy társadalom elszegényedik, akkor frusztrált lesz. Növekszik az elégedetlenség és a társadalmi feszültség, ami végül a társadalom destabilizációjához és fokozatos radikalizálódásához vezethet
– tette hozzá.
Bár a későbbi kormányzati döntések számos háztartás és család helyzetén javítottak, sokan azok közül, akiket az áremelkedés leginkább érint, nem kapnak elegendő segítséget – hangsúlyozta Čaputová.
A köztársasági elnök a nők helyzetére is kitért. Elmondta, hogy a nők átlagfizetése Szlovákiában jelenleg 275 euróval kevesebb, mint a férfiaké, míg a nyugdíjak esetében 100 eurós különbség fedezhető fel.
A gazdasági nehézségek szintén fokozzák a családon belüli erőszakot. Úgy vélem, hogy a társadalomnak a válságok megoldása során jobban át kell gondolnia azt is, ez miként hat a nőkre
– közölte.
Čaputová beszédében megdicsérte Eduard Heger (OĽaNO) kormányát, amiért számos területen pozitív eredményeket sikerült elérniük.
„Reformokat hagytak jóvá a felsőoktatás, az igazságszolgáltatás és a közbeszerzés terén, valamint két intézkedéscsomagot fogadtak el az üzleti környezet javítása érdekében. Pozitív fordulat történt a bűnüldözés és a korrupció elleni küzdelem területén, amelynek fontos gazdasági dimenziója is van. Szlovákia az egyik legjobb minőségű helyreállítási tervet készítette el, és a kormányhivatalban magas színvonalú csapat alakult, amely irányítja és koordinálja e kulcsfontosságú európai projekt reformjait és beruházásait” – ismertette az államfő, aki egyúttal hozzátette, reméli, hogy a jövő évi költségvetés végül átmegy a parlamenten, máskülönben gazdasági szakadék szélére sodródhat az ország.
Az energiaválság kapcsán a köztársasági elnök megjegyezte, azt tartaná helyesnek, ha a kormány a jövőben a háztartások, valamint a rászoruló csoportok támogatását helyezné előtérbe.
Az energiaválság azonban egyúttal lehetőséget is jelent számunkra, hogy hosszabb távon egyre nagyobb mértékben használjuk a megújuló energiaforrásokat
– mondta.
Zuzana Čaputová nagyra értékelte, hogy szeptember óta jelentős lépéseket tett az oktatási minisztérium az iskolákban dolgozó tanárok és szakemberek fizetésének emelésére, egyúttal figyelmeztetett, erre csak azután került sor, hogy tömeges tüntetéssorozat indult országszerte.
A kormány és a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) közötti megállapodásról Čaputová azt mondta, az utolsó pillanatban folytatott tárgyalások drámaivá tették a helyzetet. Hozzátette: ne ítéljük el az orvosokat a béremelések miatt, hiszen a gyűlölet új hullámát táplálhatjuk olyan emberek ellen, akik évtizedek óta kiváló szolgáltatást nyújtanak a pácienseknek.
Az Európát jelenleg sújtó menekülthullám ezúttal Szlovákiát is érintette. Helyes, hogy uniós szinten már keresik a megoldást, és ez különösen a külső schengeni határ védelménél mutatkozik meg, amelyhez a szerb-magyar határon lévő rendőreink is hozzájárulnak
– mondta a migrációs krízisről Čaputová.
Az államfő az orosz-ukrán háborúról is kifejtette véleményét. Szerinte egy hibrid hadviselés folyik Oroszország részéről, melynek célja, hogy meggyengítse intézményeinket, aláássa a demokráciába vetett bizalmat, elszakítsa Szlovákiát a Nyugattól, és ismét orosz befolyás alá helyezze.
Sokan még mindig úgy gondolják, hogy a dezinformáció és az összeesküvés-elméletek csak a modern kor termékei, és a közösségi hálók, illetve az internet jelenségei. Sajnos ez nem így van, számottevő részük ugyanis célzott propaganda
– tette hozzá.
Čaputová elfogadhatatlannak tartja az újságírókkal szembeni szóbeli támadásokat és fenyegetéseket. Kiemelte: munkájuk nélkülözhetetlen a demokrácia működéséhez, és bár a szavak is fegyverek és sebeznek, a közszereplők mégis meggondolatlanul, gyűlöletkeltés céljából használják őket.
„A pszichológusok szerint a gyűlölet terjesztésével megteremtjük a bűncselekmény előfeltételét, és ezáltal azt is, hogy mindez fizikai támadás formájában valósuljon meg” – mondta az államfő, aki szerint ennek az eszkalálódása történt a Vár utcában, amikor két ártatlan embelt hidegvérrel meggyilkoltak.
A kisebbségi kormányzásról és a politikai perpatvarról, ami a parlamentben zajlott az elmúlt hónapokban, Čaputová kritikusan vélekedett. Elmondása szerint az állam és a demokrácia tekintélye eltűnőben van, ehhez pedig nemcsak a kormánypártok, hanem az ellenzék is hozzájárult.
Sajnos a felmérések megerősítik, hogy a lakosság elégedetlensége rekordszintet ért el. A polgárok 84%-a gondolja úgy, hogy társadalmunk nem halad jó irányba, 82%-uk pedig óriási problémának tartja az egyre növekvő feszültséget és agressziót
– hangsúlyozta az államfő.
Čaputová kiemelte: amennyiben a kormánykoalíció képtelen lesz a közeljövőben megoldani a Szlovákiát sújtó válságokat, akkor demokráciát veszélyeztető krízis alakulhat ki. A köztársasági elnök szerint ebben az esetben a legjobb lenne, ha az állampolgárok újból megválaszthatnák a parlamenti képviselőket.
A sok negatív kijelentés ellenére úgy gondolom, hogy képesek vagyunk megoldani ezeket a nehéz kihívásokat, problémákat és konfliktusokat, és új perspektívát nyújthatunk Szlovákiának. Előre kell tekintenünk – egyesítsük erőinket, és a véleménykülönbségek ellenére ne adjuk fel az országunkba vetett bizalmat
– zárta gondolatait az államfő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.