Elmaradhat a tanársztrájk

Pozsony |

<p>Erősen kétséges, lesz-e március 13-án újabb, egynapos tanársztrájk. Az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének (PŠaV) sztrájkbizottsága ugyanis tegnap &bdquo;nem helyénvalónak&rdquo; nevezte az Új Iskolai Szakszervezet kezdeményezését, amely arra szólította fel a pedagógusokat, hogy március 13-án szabotálják a monitorként ismert teszteléseket és az írásbeli érettségiket.</p>

Alapszervezeteiknek azt ajánlják, jól fontolják meg, csatlakoznak-e az egynapos sztrájkhoz, mondta Pavel Ondek, a PŠaV elnöke. „Nem akarjuk veszélynek kitenni a diákokat és a szülőket, mert tudjuk, hogy a novemberi sztrájk idején támogattak minket” – szögezte le Ondek. Szerinte, ha a tanárok összefognának, és ellehetetlenítenék az írásbeli felmérőket, jogi következményekkel is számolniuk kellene.

A legnagyobb szakszervezet döntése nem meglepő, nyilatkozta Ľudovít Sebelédi, az Új Iskolai Szakszervezet elnöke. „Nem is vártam mást” – jelentette ki. Ők mégis megpróbálnak minél több tanárt meggyőzni az akcióhoz. 50%-nál alacsonyabb részvételnél nem lesz sztrájk 13-án. Azonnal folytatni kellene a tiltakozó akciókat, mondta a bizottság üléséről kijövet Branislav Kočan, a pozsonyi L. Sára Gimnázium tanára, aki a tavaly év végi stafétasztrájk résztvevőit képviselte. „A vasat addig kell ütni, amíg meleg” – jegyezte meg.

Ondek emlékeztetett, az oktatásügyi tárca március végére ígérte annak az intézkedéscsomagnak a bemutatását, amely az oktatásügyi reformot tartalmazná. „Ha ebben nem kapnak helyet a követeléseink, akkor azonnal tiltakozó akciókba kezdünk, nem zárjuk ki a sztrájkot sem” – mondta a szakszervezet vezetője. (TASR, vps)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?