Elfogadták a nők és férfiak közötti egyenlőségről szóló jelentést

Brüsszel |

<p>Az Európai Parlament nők jogaival és a nemek közti egyenlőséggel fogalakozó tanácsa elfogadta Marc Tarabella belga képviselő jelentését.</p>

Marc Tarabella jelentésében az áll, hogy a szexuális és az utódnemzésre való jog minden emberi lénynek kijár, és könnyített eljárást javasol a művi terhesség-megszakításra. „A női tanács ebben a kérdésben túllépte az Európai Parlament hatáskörét. Az egészségügyi gondozás az egyes tagországok jogkörébe tartozik. Sajnos, sem az én, sem a kollégáim módosítási javaslatai, amelyek a legértelmetlenebb részek eltávolítására tettek kísérletet, nem lettek elfogadva.” – nyilatkozta az egyik szlovákiai EP-képviselő, Anna Záborská (KDH), aki már a harmadik választási időszakát tölti ebben a tanácsban.

A végső szavazásban 24-en támogatták a jelentés szövegét, 9-en ellen szavaztak, két képviselő tartózkodott. Ez azt jelenti, hogy a jelentésről az Európai Parlament is szavazni fog. Várható, hogy tiltakozást vált majd ki a lakosság körében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?