Egyre több ukrán orvos dolgozik Szlovákiában

Pozsony |

<p>Kezd beteljesedni Rudolf Zajac korábbi egészségügyi miniszter jóslata, hogy az orvosok külföldre távozása miatt ukrán orvosok és nővérek fognak dolgozni a hazai kórházakban. Az orvos- és nővérhiány miatt már több kórház keleti szomszédainknál keres szakembereket.</p>

„A kórházszövetséget alkotó 60 kórházban még legalább 210 orvossal és 230 nővérre lenne szükség, főként belgyógyászokra, neurológusokra és altatóorvosokra” – állítja Peter Ottinger, a Szlovák Kórházszövetség alelnöke.
A felsővízközi (Svidník) kórház is ukrán belgyógyászt alkalmazott. „Több ukrán
orvos is megkeresett bennünket, legszívesebben ruszin betegeket kezelnének” – magyarázta Emília Kosťová igazgatónő a Hospodárske noviny gazdasági napilapnak. Az ukrán orvosok alacsonyabb bérért is hajlandók dolgozni, mint a hazaiak, a kisebb kórházakban is vállalnak munkát, amit a frissen végzett hazai orvosok gyakran visszautasítanak. Kosťová szerint az ukrán orvosok átlagkeresete odahaza havi 90 euró. „Nálunk a kezdő fizetés 690 euró” – mondta Kosťová. Az ukrajnai statisztikák szerint a vidéki orvosok átlagkeresete 84 euró, Kijevben 140-210 eurót keresnek.
A kórházak komoly bírságra számíthatnak, ha nem teljesítik az előírt orvos- és nővérlétszámot. A feltételek teljesítése befolyásolja azt is, hogy az intézmény milyen szerződési feltételeket tud kiharcolni a biztosítókkal. „Az egészségbiztosító felmondhatja a szerződést olyan kórházzal, amely nem teljesíti az orvoslétszámra vonatkozó feltételt” – magyarázta Zuzana Horníková, a Dôvera Egészségbiztosító szóvivője. A szerződést befolyásolja az is, hogy a kötelező személyi feltételeken túl a kórház milyen pluszfeltételeket teljesít, a Dôvera ezt 10 százalékos súllyal
veszik figyelembe a szerződéskötésnél. Az Apollo biztosító esetében
ez az arány 20 százalék. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?